Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom. Clare írta, a Végzet ereklyéi sorozat előzménye és steampunk!
Történet: A
tizenhat éves Tessa Gray elhagyja szülőhelyét és kiköt Angliában
Viktória királynő uralkodásának idején. A megérkezésétől kezdve
veszélyben van az élete, de ez nem is csoda egy olyan világban, ahol
démonok, boszorkánymesterek és egyéb lények rohangálnak szabadon. Tessa
menedékre talál az Árnyvadászok között. Az életveszély mellett azonban
utoléri őt a szerelem is, ami csak bonyolítja a helyzetet.
Vélemény: Sajnos,
elég ritkán szaladok bele olyan könyvbe vagy könyvsorozatba, amitől
konkrétan még enni is elfelejtek. A Végzet ereklyéi sorozat viszont pont
ilyen volt, egészen a negyedik kötetig. A Bukott angyalok városa
csalódás volt, de bízom abban, hogy visszatér a régi Clare-stílus. Amíg
az ötödik kötetre várunk, addig itt van az előzmény trilógia első része,
ami szerencsére már jobban sikerült darab.
Ha felépítenek egy jó alapvilágot, akkor már csak a sztorit kell
csavarni és a szereplőket megtartani, jobbra-balra mozgatni. Clare ezt
is tette, az Árnyvadászok világára alapozott ebben a kötetben is, hiszen
ezért előzmény, de sok hasonlóságot nem kell keresni a Pokoli szerzetek
és a Végzet ereklyéi között, mert másabb. Kíváncsi voltam, hogy Clare
hogyan tudja áthelyezni a jól kidolgozott világát egy másik korba és egy
másik műfajba, ha a steampunkot más műfajnak tekinthetem.
Bátran kijelentem, hogy Clare nagyon jól megoldotta a feladatot. A
modern kor világából elég nehéz lehet átvinni egy történetet egy olyan
korba, amikor még nem is élt az ember. Fogalmunk sem lehet róla, hogy
milyen lehetett akkor az élet, de a tanult dolgok alapján azért el
tudjuk képzelni a viktoriánus kort. Clare-nek sikerült éreztetnie a
ködös London hangulatát, a kor sajátosságait (pl. öltözködés) és jól
bánt a női és férfi szerepekkel is. Tessa többnek tűnt tizenhat évesnél,
okosabb és talpraesettebb is volt, nem egy tini, hanem egy igazi nő.
Ezt az érzést az is erősítette, ahogy a férfi szereplők bántak vele, egy
igazi hölgynek tekintették. Will persze a maga szemtelen módján tette
ezt.
Ugyan a történet csak nagy vonalakban hasonlít a Végzet ereklyéire az
Árnyvadászok miatt, egyébként nem. Más kaliberű a főgonosz, máshonnan
indul a konfliktus és a megoldandó problémák is másabbak. Érdekes volt a
történet, de egy kicsit sajnáltam, hogy Clare itt érezhetően gyengébben
bánt a rejtélyekkel, mint a Végzet ereklyéinél. Elég sok rejtély előbb
kiderül számunkra, mint a szereplők számára és ez bosszantó is lehetne,
de a stílus és a hangulat miatt nem foglalkoztam vele annyira. Azért
remélem, hogy a sztori fogja "vinni" a sorozatot nemcsak a hangulat, de
ez majd kiderül, ha megjelennek a további részek.
A karaktereket vegyesen szerettem és utáltam. Tesst sokkal jobban
kedveltem, mint annak idején Claryt, Tessa felnőttebb és talpraesettebb.
Míg Claryn érezni lehetett, hogy tini, addig Tessán nem. Én végig úgy
érzetem, hogy minimum 19 vagy 20 éves. Persze Tessának más is a szerepe,
mint Clarynek volt, más korban is él és jobban magára hagyatott. Will
nekem is egy az egyben Jace volt, mégsem tudtam jobban megszeretni. Jace
alap, őt nehéz überelni. Aki viszont nagyon a szívemhez nőtt, az a
szerelmi háromszög egyik csúcsa, Jem. Jem alakja újdonság volt, őt nem
tudom kihez hasonlítani. Nemcsak a sorsa, de maga a személyisége is egy
színfolt volt a történetben és nagyon remélem, hogy nem történik már
vele több tragédia.
A többi árnyvadász közül Henry volt a legmulatságosabb, tipikusan az
őrült professzort testesítette meg. A többiek viszont nem hagytak bennem
annyira mély nyomot. Ettől függetlenül jó volt olvasni az előző
generációról, akiknek a leszármazottairól szól a Végzet ereklyéi
sorozat. Magnus Bane pedig maga volt a kellemes meglepetés, igazság
szerint elbírta volna a könyv, hogyha még többször felbukkan és bővebben
láthatjuk a múltbeli életét.
Szerencsére a történet másságának híre már előbb utolért, mielőtt a
kezembe vehettem a könyvet, ráadásul a steampunkért is rajongok, így
hogyha elvonatkoztatok a Végzet ereklyéitől, akkor nagyon jó volt a
könyv, de Clare nem tudta magát túlszárnyalni. A történet csavarossága
gyengébb volt, kevésbé tűnt mozgalmasnak a könyv, kevésbé tudott a
fotelhez szegezni, ráadásul mintha a szereplők is kevesebben lettek
volna. Henry, Tessa és Jem alakja újdonság volt, de Will szinte Jace
másolata, a többi karakter pedig nem volt annyira erős. Jobban érdekelt a
Végzet ereklyéiben lévő mellékszereplők sorsa, mint itt, talán itt nem
is volt annyira kidolgozott hátterük. Hiányzott a hatalmas nagy
konfliktus is a háttérből, nem látom magam előtt azt a nagy
vezérfonalat, ami továbbviszi a sorozatot, inkább kisebb elvarratlan
szálak vannak. A szerelmi szál is kevésbé foglalkoztatott, mint a Végzet
ereklyéiben, ugyan itt is csak kialakulóban vannak az érzelmek, mégsem
érzetem azt a nagy feszültséget. Hiányzott a nagy csavar is, ami a
Végzet ereklyéire jellemző volt, ettől függetlenül várom a következő
részeket, mert Clare világából sosem elég.
Miért olvasd el?
Ha Clare rajongó vagy, kihagyhatatlan. Ha szereted a steampunkot vagy
még csak ismerkedni szeretnél a műfajjal, akkor nagyon jó választás a
könyv. A Végzet ereklyéitől függetlenül is olvasható és élvezhető, mert a
történetek között csak az Árnyvadászok léte hasonló.
Miért ne olvasd el?
Szerintem nagyon is érdemes elolvasni, egy ok van, ami miatt nem
ajánlom: ha nem szereted a steampunk stílust, akkor nem fog tetszeni ez
sem.
_______________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Karakterek: 5/5 pontból
Kedvenc: Jem, Henry, Will
Nem tetszett: a történet kevésbé volt csavaros, mint azt Clare-től elvártam.
Tetszett: a steampunk stílus, a könyv hangulata és az utánozhatatlan világ.
Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012
Oldalszám: 472 oldal
_______________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése