Cynthia Hand - Angyalfény

Miért pont ez? Az első részért oda meg vissza voltam. A kedvenc angyalos sorozatom. 

Hivatalos fülszöveg: Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, mégsem tudott felkészülni a döntésre, amelyet a végzetes napon kellett meghoznia. A rendeltetését közel sem olyan egyszerű teljesíteni, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre jobban megismeri az angyalok világát, a Jó és a Rossz közötti harcot, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Vélemény: Kétszer is elolvastam és nyáron megint el fogom olvasni, aztán meg várni fogom az őszt, hogy végre az új részt is a polcom kiemelt részére tegyem a két kötet mellé. Próbálok nem elfogult lenni, bár nagyon nehéz nem annak lenni. 

  Mondhatom azt is, hogy a második rész sokkal jobb volt, mint az első, bár az Angyalsorssal sem volt bajom, sőt, nagyon is szerettem. Ebben a részben viszont rengeteg kérdésre megkapjuk a választ, ami az előző részben nyitva maradt, sokkal többet megtudhatunk az angyalokról is. Mint ahogy a fülszöveg is ígéri, a Jó és a Rossz közti harcot, a kezdeteket, az angyalok történetét és legfőképp Clara szüleinek és a főgonosz, Samjeeza legendáját is megismerhetjük. Csupa meglepetés és izgalom van a lapokon. Clara nemcsak az angyalok történetét kutatja barátnőjével, Angelával, hanem arra is megpróbál fényt deríteni, hogy az elszúrt küldetésnek mi lesz a következménye, kap-e másikat vagy esetleg megbűnhődik érte. Félelmeit csak erősíti egy újabb látomása, melyben valakinek a temetésére megy. Egy szerettének az elvesztésétől való félelme még az elrontott küldetés miatti aggódását is felülmúlja. Mindemellet Jeffrey, az öccse is egyre furcsábban viselkedik, valamit titkol és mintha kezdene a sötét oldal felé húzni. Ha ez sem lenne elég, ott van Tucker és Christian. Bár Clara tudja, hogy Tuckert szereti és leghőbb vágya, hogy egyszer összeházasodjanak és a városban maradva éljék le az életüket, nem tudja letagadni, hogy Christiannal furcsa kapcsolata van, amit még ő maga sem tud kibogozni.

  A karaktereket változatlanul imádom. Clara vicces, most is csetlik-botlik angyalként, de már kevesebbet, igyekszik komolyabban venni az angyallétét, amiben Angela is nagymértékben támogatja. Klubot alapítanak, aminek az a célja, hogy együtt fejlődjenek, gyakoroljanak és kicseréljék egymás közt az angyalokról szóló ismereteiket. Nem csak emberként számítanak tininek, így muszáj önmagukról és a fajról tanulniuk. A gyűlések alkalmával kezd kibontakozni előttünk a származásuk története, ami már önmagában kiérdemelne egy külön regényt. 

  Clara, amellett, hogy részben angyal, ember is, így kénytelen az emberi jövőjével is foglalkozni. Főiskolát kellene választania, hiszen abból még angyal nem élt meg, hogy a küldetése után rohangált. Ennek viszont sok akadálya van. Nem igazán tudja, hogy emberként milyen foglalkozást szeretne választani, hová menjen. A családját és Tuckert nem akarja hátra hagyni, Tucker viszont nem akar elmenni. Angela ezzel szemben határozottabb, annak ellenére, hogy még mindig várja az égi jelet, hogy mi is lesz a küldetése. 

  Clara egész jól elnavigál a sok probléma között, de ahelyett, hogy valamelyik megoldódna, még egy felüti a fejét. A gyűlések, az elrontott küldetés következményére való felkészülés, az angyallét tanulmányozása és a főgonosz elleni küzdelem miatt egyre több időt kénytelen Christiannal tölteni, miközben Tuckerrel kevesebet tud lenni. Tucker meglepően jól tűri ezt, de érezni lehet a levegőben, hogy nem lesz ez így jó. Clara hiába negyedvér, akkor is angyal és ebbe a világba nem viheti magával Tuckert, teljesen emberi életet viszont nem tud élni, mert a látomásaitól, a családjától, a főgonosztól és a képességeitől nem tud akarattal sem megválni. Csúnya dolog tőlem, de én végig azért imádkoztam, hogy szakítsanak, hiszen én a kezdetektől Christian-párti vagyok és eddig egyedüli fanja. (Tucker szavajárásával: Mit láttok egy olyan srácban, mint Tucker?)   

  Christian karakterét is jobban megismerhetjük ebben a részben és ez csak tovább fokozta rajongásomat. Mindig ott volt Clarának és az, hogy szinte Claráék házának tetejére költözött, csakhogy szemmel tarthassa a lányt, felért egy hatalmas vallomással. Bár Tucker az emberi mivoltot erősítette a lányban és békés, nyugodt életet kínált neki, nekem valahogy izgalmasabbnak és bensőségesebbnek tűnt az a jövőkép, amit Christian tudott volna nyújtani. Christian olyan, mint Clara, hasonló a hasonlóval. 

  A szerelmi szálról visszakanyarodva az angyalok történetére, annyi mindent megtudhatunk rólunk, hogy nem is értem Cynthia Hand miért nem írt ebből egy előzmény trilógiát. Annyi lehetőség lenne benne, annyi mindent ki lehetne ebből fejteni, hogy megérne még pár kötetet. Clara szüleinek története és Samjeezáé egy egészen más világba vitt el a világon belül. Valószínű, hogy még többet is megtudunk majd a harmadik részben, hiszen számomra nem befejezett még az ő történetük sem. Nem is tudom, hogy az utolsó részben, hogyan fog az írónő ennyi szálat elvarrni. Egyébként Samjeeza tipikusan az a rosszfiú/főgonosz, akit kedvelni lehet és neki is van egy története, amiről alig várom, hogy többet is megtudjak. 

  Új szereplők, még több angyal lép a képbe, egy egész társadalmat ismerhetünk meg, csupa kedves alakkal együtt. Egyre inkább érződik, hogy Clara inkább abba a világba tartozik, nem pedig az emberekébe. Az öccse, Jeffrey is komolyabban veszi az angyallétet, mint az emberit, egyedül Clara az, aki még annyira ragaszkodik ahhoz, hogy átlagos maradjon. Mintha csak le akarná tudni a küldetését, mint egy kötelességet, hogy utána visszavonuljon Tuckerrel egy farmra. 

  A stílus változatlanul nagyon jó, sokszor hangosan felnevettem a poénokon, de voltak olyan szomorú és megható jelenetek, hogy elpityeredtem, ebből is látszik, hogy nagyon beleéltem magam a történésekbe. Ez nem volt nehéz, hiszen Hand nagyon jól adagolta az érzelmeket is. A könyv megtartotta azt a bájosan vicces és megható stílust, amitől úgy érzi magát az ember, mintha egy pihe-puha vattapamacs közepén ülve olvasná a könyvet. A kivitelezés pedig egyenesen gyönyörű, talán még szebb is, mint az első részé!

  A következő rész ősszel fog megjelenni Angyalvágy címmel, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy nagyon vágyom a harmadik részre, hogy újra visszacsöppenhessek az angyalok világába. 

Ajánlás: ha tetszett az első rész, akkor muszáj elolvasnod, jobb lett, mint az első. Az angyalos sztorik kedvelőinek pedig kötelező darab! A világ vicces és bájos, a karakterek pedig nagyon szerethetők. 

                                          A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadónak!       

__________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból 

Kedvenc: Christian, Angela, Jeffrey, Samjeeza

Tetszett: sokkal több volt az angyalos rész, az események pedig jobban pörögtek

Nem tetszett: -

Kiadás: Maxim Könyvkiadó, 2012 (Dream válogatás)

Fordította: Komáromy Rudolf

Oldalszám: 432 oldal   

_________________________________________________________ 

  

Tovább

Mats Strandberg és Sara B. Elfgren - A Kör

Miért pont ez? Mert skandináv írók szerzeménye és boszorkányos.

Hivatalos fülszöveg: Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik.

    Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak a suli egyik mosdójában. Mindenki öngyil-kosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra a túléléshez. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasz-tottak.

  A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…

    Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok, barátság, szerelem, varázslat és halál tölti be az ifjúsági regénytrilógia első kötetének lapjait.

   Vélemény: Az első 100 oldal után már egyszer kifejtettem az első benyomásomat a könyvről és a véleményem mit sem változott a könyv elolvasása után. A skandináv írók sajátosságának tartom, hogy elképesztően hátborzongató és komor stílusban képesek írni, aminek köszönhetően mélyebb nyomott hagynak az olvasóban. A félelem jobban rátelepszik az ember elméjére, a tárgyilagosabb stílus pedig komolyabbá teszi a témát. Most sem kellett csalódnom, hiszen a szerzőpáros remekül visszaadta számomra ezt a hangulatot. 

   Már a bevezető jelenetnél érzeni lehet, hogy itt nem lesz semmiféle szépítés, nem megy el a történet a szokásos amerikai fantasy-k irányába, nem egy tipikus iskolai hangulat lesz az uralkodó, focicsapattal, pompon lányokkal, iskolai bálokkal. Nem is egy átlagos lány szeret bele egy természetfeletti lénybe, hogy utána több száz oldalon nyűglődjenek, fűszerezve egy kis akcióval és fantasy-vel. A Kör hiába ifjúsági regény is egyben, kilép az iskola szűk kereteiből és az átlagos tinédzser létből. Minden egyes szereplőnek komoly háttere van, nagyobbak a problémáik egy letört körömnél vagy annál, hogy új iskolába kerültek, mert új városba költöztek. 

  Mindegyik lány életében olyan valós problémák vannak, amelyek lépten-nyomon előfordulhatnak vagy elő is fordulnak a környezetünkben. Anna-Karin édesanyja pl. alkoholista és olyan, mint egy jiddis anyuka, legfőbb szerepe az, hogy mártírt játszik. Ebben a családban a nagypapa az, aki próbálja rendben tartani a dolgokat, de korát tekintve is nehezen boldogul. Anna-Karin érthető módon nehezen viseli el a saját édesanyját és ez a viszony nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lány mit és miért fog megtenni a jövőben. Vanessa nem kedveli édesanyja párját, aki a mostohaapja lett, nem tudja őt befogadni a családba. Talán ennek köszönhető, hogy a saját párkapcsolata sem nevezhető idillinek. Rebecka evészavarokkal küzdött és még mindig vékony jégen táncol. Egyik legfőbb félelme, hogy kiderül a betegsége és akkor elveszíti a szeretteit, úgy mint Gustaf-ot, a párját. 

    Annyi személyes probléma és nehéz téma szövi át a történetet, hogy a fantasy szál nélkül is megállta volna a helyét. Kevesebb olyan könyv található a piacon, ami a tinédzserek problémáival foglalkozna regényes formában, az ő nyelvükön, mintha az emberek félnének attól, hogy ilyen történeteket írjanak, olvassanak vagy adjanak a gyerek kezébe. Ezért külön díjaztam ezt a szálat a Kör esetében, sokkal emberibbé és sebezhetőbbé tette a szereplőket. Az életük egy-egy epizódját olvasva, alig vártam, hogy végre valami klassz és jó is történjen velük, de ugye ott van a skandináv komorság, így az életükben a rejtélyen túl, a félelem is állandó lett.

   Eleinte nehéz volt megkülönböztetni a lányokat és a családjukat, mert mindegyik családban volt valami probléma. Gyakran összekevertem őket és elgondolkoztam rajta, hogy most Minoo anyukája orvos vagy Anna-Kariné? Most Vanessának van mostohaapja vagy Rebeckának? Mindegyik családnak és lánynak hasonló jellegzetességei voltak, de pár fejezet után kitisztul a kép. Nem bántam volna, ha Elias is több szerepet kap a történetben, őt nem lehetett volna összekeverni senkivel sem és érdekes irányba vitte volna el a viszonyokat, de a szerzőpáros elég vérmes diktátor, ha a karaktereik sorsáról van szó. (Imádom, hogy ettől kiszámíthatatlan a sztori.)

  A történet nagyon összetett és talán a fentebb említett problémás-emberi szál miatt éreztem néha hiányt. Hiányoltam belőle a még több rejtélyt és fantasy-t, amitől pörgősebb lett volna a történet. Bár a figyelmem egyszer sem lankadt és le se tudtam tenni a könyvet, érdekelt a lányok magánélete, főleg Minoo-é. Nagyon nagy hatással volt az eseményekre, hogy milyen a lányok élete és a háttértörténetük kibontása lassan ment. A főszereplő lányok valamennyire ismerték már egymást, mielőtt a képességeik megjelentek volna. Vagy névről vagy hallomásból vagy látásból, de ismerték egymást, mégsem barátkoztak össze, így kíváncsi voltam, hogy a "közös baj" vagy "közös rejtély" mennyire hozhatja őket össze. A szerzőpáros jó munkát végzett, életszerűen alakította a jól kidolgozott karakterek közti viszonyokat. 

   A nézőpont váltása még az elején okozott némi zavargást, de később a könyv előnyévé vált. A karakterek jobban elkülönültek, jobban meg lehetett ismerni őket, a motivációjukat, a szándékaikat és hogy ki hogyan éli meg a képességek megjelenését. Olvasóként szinte minden mozzanatról tudunk, így csak fokozódik a lányok közti kezdeti bizalmatlanság érzete bennünk, hogyha valamelyikük nem mond el egy lényeges információt a többieknek. A karakterek bemutatásához idő kellett, így érthető, hogy néha lassabban haladt a történet, de egy első kötettől ez el is várható. Még a mellékszereplők sem lettek elhanyagolható karakterek, pedig benne volt a bukás lehetősége, hogy a főbb szereplők amennyire kidolgozottak, annyira elsikkadnak mellettük a többiek.

   A lányok élete eleve nehéz, ennek tetejébe különleges képességek birtokába jutnak, amit nem értenek és amiket nem tudnak kezelni, furcsaságok történnek körülöttük, élet-halál kérdése dolgok, ráadásul életükbe bekúszik az állandó félelem is, hiszen valaki vagy valami vadászik rájuk, őket akarja. Miközben megpróbálják tagadni a képességeket és megpróbálnak elzárkózni az egésztől, hiszen van elég bajuk amúgy is, kénytelenek lesznek kinyomozni, hogy miért pont ők a kiválasztottak, miért pont velük történik mindez. Sok kérdésre megkapjuk a választ, de sok szál elvarratlan marad, így bőven lesz még ok, hogy miért is vegyem kezembe a következő két kötetet. Izgatottan várom, hogy mi lesz, amikor a képességeiket már tudatosan tudják használni, ha fény derül minden rejtélyre és hogyan fogják megvívni a végső harcot.

  A komor hangulat, az "élő" karakterek, a rejtélyek és a borzongás miatt kellemes meglepetés volt a könyv, felüdülést jelentett a sok tucat-fantasy után. Az egyik gyengémet is eltalálták: a rejtélyes tárgyak jelenlétét és a rejtvényeket kimondottan imádom. A szerzőpáros nagyon jó alapokat rakott le az első kötetben, így csak remélni tudom, hogy a következőkben ugyanilyen szépen kidolgoznak egy olyan történetet, hogy a szám is tátva marad. Erre nem  is kell olyan sokat várni, hiszen a következő rész áprilisban fog megjelenni a Tűz címmel.

   

 Ajánlás: hogyha szereted a hátborzongató történeteket, akkor kiváló olvasmány lesz, hiszen a skandináv írók szerintem nem is képesek más stílusban írni, csak úgy, hogy a hideg kiráz. A boszorkányok is végre helyet kapnak a sok vámpír, tündér és egyéb lény mellett, így ha te is rajongója vagy a boszis sztoriknak, akkor ez egy must have darab. Ráadásul a folytatásra sem kell egy évet várni, csak egyetlenegy hónapot. Addigra bőven el is lehet olvasni, hiába egy (gyönyörű) féltégla. 

 

                 A könyvet köszönöm a Geopen Kiadónak!

 

____________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból 

Kedvenc: Rebecka, Elias, Minoo

Tetszett: a jól kidolgozott karakterek, a háttértörténetük komolysága, a hátborzongató hangulat  

Nem tetszett: egy kicsivel erősebb fantasy szálra számítottam, de még az események elejét ismerhettem meg, így nem kizárt, hogy ez fel fog erősödni a következő részekben.

Kiadás: Geopen Könyvkiadó, 2012  

Fordította: Péteri Vanda (aki előtt le a kalappal, hogy az amerikanizálódó világban megtanult svédül)

Oldalszám: 548 oldal 

____________________________________________________________________

Tovább

Michelle Zink - Prófécia

Miért pont ez? A Ciceró Kiadó könyvei közt bogarásztam, mindig átsiklottam felette, de egy antikváriumi körút során ez is az ölembe hullott, így muszáj volt elolvasnom. :)

Történet: A Milthrope család gyermekei árván maradnak, a nagynénjük veszi őket gondozásba. A gyerekek nemrég vesztették el az édesapjukat, de a gyászt nem igazán tudják megélni, mert az eset után a tizenhat éves Lia csuklóján felbukkan egy különös jel. A lány és ikerhúga, Alice fontos és végzetes szerepet örökölnek egy ősi próféciában, ami még inkább szétválasztja a testvéreket. Lia titokban tartja a szerepét és a csuklóján megjelenő jelet a testvérei és szerelmese, James előtt is. Megpróbálja egyedül meghiúsítani a próféciát és magyarázatot találni szüleinek rejtélyes halálára. 

Vélemény: Többek közt én is meglepődtem, hogy a történet az 1800-as években játszódik, így a kezdetektől fogva mást kaptam, mint amire számítottam. Nem számított negatívumnak ez a meglepetés, mert szeretem a régebbi korokban játszódó regényeket is, de sajnálatomra az írónőnek nem sikerült annyira visszaadni a kor hangulatát, mint másoknak. A ruházkodás, a közlekedési módok és az udvariasság mellett semmi sem érzékeltette a kor másságát, ezek pedig kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy korhű legyen a regény számomra. De ez csak egy eleme a könyvnek, ami nem feltétlenül jelentené azt, hogy rossz lesz tőle.

  A fülszöveg egy izgalmas, kalandos könyvet ígér, tele rejtéllyel és ikrek ellentétével (imádom az ikres sztorikat, főleg, ha az egyik gonosz), de amennyire erős a fülszöveg, annyira gyengének éreztem a történetet, pedig volt benne potenciál. Ellentétes személyiségű ikrek, a jó és a rossz harca, egy különös prófécia, szerelem, rejtélyes halálok, egy különös jel, minden kellék adott volt ahhoz, hogy egy jó minőségű történet szülessen belőle, mégis nekem valami nagyon hiányzott. 

  Általában jó húzás szokott lenni a könyvekben, hogy az ikerpár egyik fele jó, a másik pedig gonosz, de az írónőnek valahogy nem jött össze ez az aduász. Kezdettől fogva tudjuk, hogy Alice a gonosz, ő lesz az egyik legnagyobb akadály a cselekmény során, mégis alig kap szerepet és ha kap is, akkor nem valami egetrengető jelenetekben, Számomra furcsa és ellentmondásos volt a kapcsolatuk, mintha az írónő nem tudta volna eldönteni hogy is alakuljon a viszonyuk. A történet elején Alice jól körülhatároltan gonosz, majd a legjobb testvér, a gyerekkori emlékek szerint is az, majd megint gonosz, de egy pár oldal után már egymás haját fésülgeti a testvérpár idilli hangulatban és ezek a jelenetek követik egymást végig a könyv során. Valószínűleg az volt a cél, hogy az írónő megmutassa, Alice hiába gonosz, azért a testvéri szeretet mindent visz, de csak zavar keletkezett belőle. A testvéri szeretetet egyedül Henry, a kistestvér és Lia között éreztem, holott az ikrek esetében köztudott, hogy mélyebb kapocs van.

  A szerelemi szál is nem megszokott módon volt jelen. Már a történet legelején tudjuk, hogy Lia párja James, aki egy jóravaló fiú és nagyon szeretik egymást. Ennyi, pont. Ennek ellenére nem éreztem a karakterek közötti szerelmet és vonzódást, a közös jeleneteik olyan semmilyenek voltak. Ez még mindig jobb, mintha csak nyűglődnének vagy B kategóriás szerelmi sztorijuk lenne, de ez meg a ló másik oldala. Persze a régebbi korokban nem volt jellemző annyira a nyilvános és őrült szerelmi élet, inkább a visszafogottság volt jellemző, de más könyvekben akkor is vissza tudták adni az érzelmeket és a szerelem vadságát, mint pl. a Büszkeség és balítélet. Ez is egy olyan "kelléke" volt a történetnek, ami benne volt, de olyan sokat nem adott a könyvhöz.

 A prófécia és a rejtélyek, emellett a mellékszereplők már sokkal több pluszt adtak és érdekessé tették a könyvet, de ez kevés volt ahhoz, hogy többször olvasós vagy a "tíz körmömet lerágom az izgalomtól" sztori legyen belőle. Az egész könyvre jellemző volt az ellentmondásosság és a hullámzás. Egy-két jelenet megemelte a történet színvonalát, hogy aztán a következő oldalak teljesen lapossá és érdektelenné tegyék. Nagyon nehezen tudtam magam átrágni a Prófécián, mert alighogy beindult a történet, hamar el is laposodott. Végig csak vártam, vártam és vártam, hogy magával sodorjon az egész, hogy izgalmas jelenetek vagy nagy csavarok és koppanások jöjjenek, de már a könyv végére értem és még mindig nem kaptam meg az áhított katarzist. Szinte végig kiszámítható volt, hogy most milyen csavar fog következni, ki mit fog csinálni, mi lesz a rejtély megoldása és sajnos olvasóként mindig előrébb jártam pár lépéssel, mint maguk a szereplők. Ami nem is lett volna baj, ha közben van egyfajta izgalom, amikor szurkolni lehet, hogy: jajj, tudd már meg te is, amit én, mert kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz lépni vagy hogyan vágod ki magad ebből a helyzetből.     

  A szereplők azonban annyira semlegesek voltak, hogy miattuk sem tudtam izgulni, valahogy nem kötött le, hogy mi fog velük történni. Egyedül a kisfiú, Henry sorsa érdekelt, de az írónő csúnyán elbánt vele. Liát akár kedvelhettem volna, mert bár a rejtélyeknél lassabban kapcsolt, mégsem volt ostoba, jólelkű lány és kedves, szereti a családját és a párját, nem idegesítő kis hebrencs figura, mégsem volt annyira kirívó és nagyon szerethető személyiség. Átlagos, mondhatnám azt is, hogy unalmas lány. Alice ezzel szemben igazán gonosz figurára sikerült és sokkal izgalmasabb személyiség, mint a testvére, de elhanyagolható volt a szerepe. 

 Ez egy sorozat indító kötete, ami egyszer elolvasható, de annyira nem nőtt a szívemhez, hogy remegve várjam a következő részeket. Kellemes kikapcsolódás volt, de borzasztóan sajnáltam, hogy az írónő nem hozott ki belőle sokkal többet, pedig minden ott volt előtte ahhoz, hogy egy igazán remek sorozatot hozzon össze. Lehetett volna több csavar és rejtély, a szereplőket jobban meg kellett volna tölteni élettel és érzésekkel, jobban ki kellett volna használni az ikrek közti ellentétet is. Mindez megadta volna azt a pluszt, amit egy fantasytől elvárna az ember.Már megjelent a második rész is, talán ott már javul a történet és az írásmód, így kap még egy esélyt a sorozat. 

Miért olvasd el? Ha szereted a kosztümös regényeket fantasyval keverve, akkor kellemes perceket fog okozni a könyv. A negatívumok ellenére érdekes könyv volt és a történet még fejlődhet a végkifejletig. 

Miért ne olvasd el? Ha izgalmakban bővelkedő, kalandos történetre vágysz, akkor nem ez a megfelelő választás. Továbbá ha nem szereted a régebbi korokban játszódó történeteket, akkor ezt sem fogod kedvelni. 

________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 4/5 pontból

Kedvenc: Alice, Henry

Tetszett: az elképzelés.

Nem tetszett: az írónő egyáltalán nem használta ki a lehetőségeket, amik pedig ott voltak előtte.

Kiadás: Ciceró, 2011

Oldalszám: 322 oldal

________________________________________________________________________

 

Tovább

Catherine Fisher - Incarceron

Miért pont ez? A borító és a fülszöveg párosának estem megint áldozatul.

Történet: Az Incarceron világában visszaforgatták az idő kerekét és a társadalmat 17. századi körülmények közé kényszerítették. Persze a gazdagoknak továbbra is van lehetősége, hogy a technika vívmányait használják, de ezt igyekeznek titokban tartani. Ha mindez nem lenne elég, létrehoztak egy börtönt, az Incarceront, ahol több ezer ember él nyomorban és uralkodó nélkül a saját farkastörvényeikkel. A Börtön egy kísérletnek indult, az édenkertet akarták megteremteni benne, legalábbis a kint élők ezt hiszik. Finn a börtönben van és szabadulni akar, Claudia, a börtönigazgató lánya pedig odakint meg akarja hiúsítani saját esküvőjét, mert nem akar érdekházasságot kötni. Mindketten "börtönben" vannak és a kiutat keresik.

Vélemény: Hű, alig találok szavakat. Életem egyik legjobb könyve volt. Már régebb óta szemeztem a Pongrác Kiadó könyveivel, csak mindig visszatartott az, hogy az ízlésemhez túl gyerekesnek gondoltam az általuk kiadott könyveket, de az Incarceron mellett már nem tudtam elmenni és milyen jól tettem. Gyönyörű a borító, maga az egész könyv, a sztori pedig ugyanannyira minőségi, mint maga a kivitelezés. 

SPOILERES ÖVEZET!

  Volt itt minden, ami egy könyvínyencnek kell: izgalom, mese, kaland, összeesküvés, misztikum, rejtély, még egy mindenki által keresett és üldözött értékes tárgy is volt benne. Az Incarceron egy fantasy-Disney-mese. Amellett, hogy tényleg egy mesének tűnik, elég horrorisztikusra sikerült alkotás. Ötvözi a gyermekmeséket, a 17. századi stílust és a modern kor technikai vívmányait, ami még nekünk sem átlagos. A nanotechnológia ugyan kezd már elterjedni a tudósok körében, de azért a mindennapjainkban még nem terjedt el annyira. 

  Sokszor hallani, hogy nincs új a nap alatt és ez így is van. Az Incarceront is, ha ízekre szedem, nem mondhatnám újnak. Ahhoz viszont, hogy a régi újnak tűnjön és az író sikeres legyen az alkotásával, kell egy stílus és az a képesség, hogy a régieket összegyúrja és új megvilágításba helyezze. Ahogy egyre több könyv jelenik meg, egyre nehezebb újat mutatni, pedig kell, mert nekünk fogyasztóknak, olvasóknak mindig az új kell. Catherine Fishernek ez pedig mesterien sikerült. 

  A történetben nem vacakoltunk azzal, hogy mi az előzmény, elfogadott tényként kellett kezelnünk az idő visszaforgatását és a börtön meglétét. Lépésről lépésre kell gondolkodnunk, hogy az írónő hol rejtett el még egy rejtélyt vagy csapdát és hogy mi sülhet ki belőle. Claudia és Finn szála is érdekes volt, sőt, bosszantott, amikor nézőpont váltás történt, mert az írónő mindig akkor vágta el a történetüket, amikor nagyon izgalmassá vált a helyzet, így egy csomószor csaltam és odébb lapoztam, mert nem bírtam megállni, hogy ne tudjam meg, mi történt. Az írónő végig fenntartotta az érdeklődést és az izgalmat, szinte egyvégtében olvastam végig a könyvet, mert nem lehetett letenni.

  Claudia, a börtönigazgató lánya eleinte úgy tűnt, hogy gőgös és hisztis lány lesz, de meglepő módon mégsem éreztem annak, sőt megszerettem az alakját. Ha volt is benne önzőség, azt meg lehetett érteni. Senki sem szeretné, főleg a modern kor felfogásával, hogy egy érdekházasságba kényszerítsék. A kiszemelt vőlegény, Caspar, az uralkodó fia ráadásul egy komplett degenerált idióta. Így érthető, hogy Claudia minden követ meg akar mozgatni, hogy meghiúsuljon az esküvő még akkor is, ha apjának ez fájdalmat okoz. Szerencsére segítségére van egy Sapient, Jared, aki a tanítója gyermekkora óta. A Sapientek voltak azok a tudósok, akik létrehozták a börtönt. Ők az a kiváltságos réteg, akik nagy tiszteletnek örvendenek a társadalomban és náluk is szemet hunynak afelett, ha modern technikai eszközöket használnak. Jared tudása és Claudia elszántsága halálos fegyver, ha ők el akarnak érni valamit.

  Finn, a börtönlakó fiú érzi, hogy ő Odakintről jött, nem a börtön szülötte, amit bezártak már legalább egy évszázada. Látomások gyötrik egy kinti életről, így ez meggyőzi őt arról, hogy hiába nem mehet senki se ki, se be, ő akkor sem itt született. Az ő oldalán is ott van egy Sapient, Gildas, akinek szintén az a meggyőződése, hogy a kinti világ nem csak legenda, hanem létezik, hiszen történetek keringenek a börtönben arról, hogy valakinek sikerült kijutnia. Fontolgatják, hogy megteszik azt az utat, amit a legenda ír le és megtalálják a kiutat, de akadályozza őket az, hogy egy meglehetősen kegyetlen vezér uralkodása alatt élnek, akinek szüksége van a Látó fiúra és a Sapientre. Finn vértestvére, Keiro sem díjazza annyira az ötletet. Kalandok árán útnak indulnak, de abban az útban nincsen köszönet.

  A sztori többi részéhez el kell olvasni a könyvet, mert annyi csavar és meglepő dolog van benne, hogy az hihetetlen. Persze, egy-kettő kiszámítható, a nagy csavarra már a könyv közepén rá lehet jönni, de ha Fisher a második részre megtartotta jó szokását, akkor úgy átvert, ahogy csak lehet. Remélem, hogy így tett és akkor minden tiszteletem az övé. 

  Az újdonságot ebben az esetben is az jelentette, hogy a régit úgy gyúrta össze az írónő, hogy újnak tűnjön. Az eltűnt herceg, az érdekházasság, az uralkodói harcok és az összeesküvések már ismerős momentumok a mesék és történelmi művek világából. A nanotechnológia, a furcsa szerkezetek a sci-fi világából. Sőt, mini világokkal már Swift Gulliverjében és a Horton című mesében is találkozhattunk. A börtönkísérlet, egy új sajátos társadalom létrejötte sem újdonság. Az sem, hogy egy építménynek mesterséges intelligenciája van, ami valamitől meggajdul és teljesen emberi lesz. A folyosókon lévő csapdákat és főleg a vége felé a falat és benne a réseket biztos, hogy a Kocka című horror filmekből vette át az írónő. Mégis, ahogy mindezt, a látszólag eltérő dolgokat összekeverte, na az volt a nagy munka. Minden szálat, a karaktereket és a világot is olyan alaposan kidolgozta, hogy szívesen belenéznék az írónő fejébe, hogy mi is lehet ott. 

  Még a történeten belül is kitalált egy másik történetet, Sapphique legendáját. Az írásos legenda egyes részeiből idéz a fejezetek előtt, amik külön fokozzák a rejtélyeket és az izgalmakat. A második kötet címe is a Sapphique lesz, amiben remélem, hogy találkozhatunk még a legendával. Alig várom, hogy elolvashassam a második részt és végre megtudjam, hogy mi a fene is történik az Incarceron világában, mert válaszokat ugyan kapunk, de az kevés és pár elvarratlan szál még maradt. Hamarosan film is készül belőle és biztos vagyok benne, hogy nagyon látványos lesz.

Miért olvasd el? Ha szereted a kalandos, rejtélyes, furcsa és izgalmas történeteket, akkor imádni fogod az Incarceront. Minden korosztálynak lenyűgöző olvasmány.

Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a sci-fi és a fantasy világát, akkor nem fog érdekelni a könyv.

__________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jared (Claudia tanítója)

Tetszett: a sok rejtély és izgalom, a varázslat, ami a lapokból árad

Nem tetszett: ha a herceg kiléte nem változik, akkor nagyon gyengére sikerült az a szál, mert nagyon hamar kitalálható volt.

Kiadás: Pongrác Kiadó, 2011

Oldalszám: 537 oldal

__________________________________________________________________________

Tovább

Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok

Miért pont ez? Már a megjelenés óta vágytam a könyvre, mert nem egy átlagos témát dolgoz fel. Az írónő Hadd mondjam el című műve is nagy sikert aratott (bár még nem volt szerencsém ehhez a könyvéhez, egyszerűen nem lehetett kapni, amikor kerestem), így maga a szerző személye is garancia volt arra, hogy ez egy jó könyv lesz.

Történet: A 18 éves Lia elvált szülők gyermeke és anorexiás. A történet fő szálát a betegsége adja és ez alapozza meg a könyv komor hangulatát. Miután kikerül a kórházból/intézetből, ahová súlyosan életveszélyes állapotban vitték be, a lány családja azt hiszi, hogy minden rendben lesz. Annak ellenére hisznek ebben, hogy Lia régi legjobb barátnőjére (aki bulimiás volt) holtan találtak egy motelszobában. Persze az ördög sosem alszik, nemcsak a halál miatt, de Lia betegsége miatt is bennük él az örökös félelem és aggódás a remény mellett. A könyv egy anorexiás lány fejébe kalauzol el minket és nem ereszt.

Vélemény: Nemcsak a borító, de a történet is gyönyörű, ha szabad ilyet mondanom, hiszen egyben nagyon megrázó és tragikus is. Lia végig szenvedni az életét a betegsége miatt, amiből úgy érzi, hogy nincs menekvés. Ugyan én nem voltam anorexiás, de az írónő annyira hitelesen át tudta adni a betegség szörnyűségét, hogy éreztem, amit Lia érezhetett, illetve, hogy mit érezhetnek az anorexiában szenvedők. Gyönyörűen fogalmazott, rengeteget lehetne idézni a könyvből. Egy kicsit Sylvia Plath utóérzésem volt, nála találkoztam előtte ilyen szép gondolatokkal. 

  Lia belső gondolatai és érzései teljesen magukba szippantottak, néha volt olyan érzése vagy gondolata, ami miatt nagyon közelinek éreztem a karaktert. Itt már nem is arról volt szó, hogy Lián akkora volt a társadalmi nyomás, hogy mindenáron le akarjon fogyni, hanem valami átkattant benne és elvesztette a realitásérzékét. Olyan hihetetlen súlyokat akart elérni, ami megdöbbentő volt számomra. 18 évesen annyit szeretett volna nyomni, mint egy 6-7 éves gyerek, majd annyit, mint egy tojás, végül teljesen el akart fogyni, meg akart szűnni létezni, mintha azzal megszűnne minden problémája. 

  Konkrétan nem volt megnevezve az ok, hogy Lia miért is lett beteg, nem is ez volt a történet lényege, hanem az, hogy milyen, amikor már bekerültél ebbe az ördögi körbe, kiszállnál, de nem tudsz, aztán már nem is akarsz. Lia megmakacsolta magát és nem hallgatott már a szép szóra. A betegségről nem fogok bővebben írni, mert igencsak hosszú lenne a bejegyzés, mindenki utána tud nézni, azt viszont fontos megjegyezni, hogy az anorexiában szenvedő beteg még akkor is kövérnek látja magát, ha már a bordái is kint vannak, nem azért nem eszik, mert fogyókúrán van, hanem azért mert súlyos bűntudata van, ha az étel a szervezetébe kerül, más síkon éli meg a táplálkozást, mint egy átlag ember. Az alultápláltságnak pedig számtalan negatív hatása van, itt az egyik legfontosabb az volt, hogy megszűnik a koncentráló képesség, ami miatt Lia is bajba került, akár meg is halhatott volna.

  Már maga a betegség, így a történet is elborzasztó, mégis olyan szépen, könnyedén és hatásosan sikerült Andersonnak megírnia, hogy az embert másképp érinti meg, mint egy dokumentumregény vagy egy tanulmány, vagy pedig egy hatásvadász ponyvaregény. Amellett, hogy Lia mindennapi küzdéséről olvasunk, itt-ott megjelenik az is, hogy a család, a körülötte lévő emberek hogyan élik meg a lány betegségét és hogyan próbálják kezelni. Sajnáltam Liát, hogy nem tudja magát elfogadni, meg akar szűnni létezni, hogy a gondolatait más sem teszi ki, csak az, hogy éhes, de nem ehet, mert az rossz és akkor ő is az, hogy ettől csúnya és kövér, hogy nem lehet őt szeretni. Szinte csak ezekre tud koncentrálni és a kalóriák számolására. Emellett viszont sokszor dühös is voltam rá, főleg akkor, mikor a családjával került interakcióba. Dühös voltam, mert Lia önző volt. Nem gondolt arra, hogy milyen példát mutat a testvérének, nem gondolt másra, csak saját magára. Persze erről ő nem tehetett, nem szándékos volt az életvitele, de jól ki lehetett érezni, hogy a család tehetetlen, nem tud változtatni a tényeken, nem tud segíteni Liának, akármennyire is szeretné. Talán a mostohaanya volt az, akin keresztül kibukott, hogy Lia betegsége teher a család számára.

  Eleve egy tinit nevelni nagy kihívás lehet, főleg, hogyha sokszor bajba keveredik vagy beteg. Lia betegségével járt az is, hogy rengeteget hazudott és apró trükkökkel próbálta átverni maga körül az embereket a súlyával kapcsolatban. Párszor el is kódorgott, a koncentráló képesség hiánya miatt életveszélybe is sodorta magát majdnem, ráadásul vagdosta is magát. A fizikai fájdalmat állítólag könnyebb elviselni, mint a lelkit, így Lia ebben látott enyhülést, még ha csak egy rövid időre is. Úgy érezte, hogy a bőre alatt lévő rosszt ezzel útjára engedheti. 

 Liát egy kicsit kizökkenti a mindennapi mókuskerékből, hogy meghal a barátnője. Tudni akarja, hogy pontosan mi történt vele, miért halt meg. Néha úgy érzi, hogy barátnője ott van vele és társalognak. Furcsa módon állt a barátnője halálához, mert inkább kíváncsi és megkockáztatom, hogy irigy volt rá, hogy neki sikerült súlytalanná válnia. Már csak pár grammnyit nyom a lelke valahol. 

  Miután a könyvet elolvastam, döbbenten ültem pár percig. Hallottam már sokszor az anorexiáról, egy időben tele volt vele a sajtó, sőt, már "gúnyolódásként" is elterjedt a fiatalok körében és a modellek világában, mint negatív jelző. Tény, hogy a média sokat tehet arról, hogy a lányok/nők többsége nem tudja magát elfogadni és "terjedni" kezd a betegség, de valójában sokkal összetettebb háttere van. A könyv elolvasása után már nem Liára voltam dühös, hanem a világra, hogy ennyire hatással tud lenni az emberek magánügyeire, belső világára a fogyasztói társadalom. A nők többsége fogyókúrázik (a többi el tudta magát fogadni úgy, ahogy van vagy pedig vékony alkatú és hízni szeretne), én is mindig fogyókúrázok, ha kell, ha nem és én is eljutok arra a pontra néha, mint Lia. Egyik nap örülök a fogyásnak, másik nap pedig még kövérebbnek látom magam a tükörben, mint voltam és ez akkor is igaz, hogyha elértem a "versenysúlyomat". De ezek után másképp fogok tekinteni a fogyókúrára, teszek a fogyasztói társadalomra, mert Lia élete, az anorexiások élete egy pokol, sőt, néha rosszabb is annál. 

  Külön köszönet jár a Ciceró Kiadónak, hogy kiadta magyarul a könyvet. Hiányzott, hogy a sok fantasy és a mondvacsinált tiniproblémák mellett egy komoly témáról olvashassak, remélem, hogy a jövőben is megörvendeztetnek pár ilyen könyvvel.

Miért olvasd el? A fogalmazás egyszerűen gyönyörű, már csak ezért is érdemes elolvasni. Ha foglalkoztatnak a hasonló témák vagy kimondottan az anorexia, akkor a könyvnek kezedben a helye. Szerintem kitűnő példával szolgálhat az olyan lányoknak, akik nem tudják magukat elfogadni és kacérkodnak az anorexia gondolatával. A szülőknek is tanulságos olvasmány lehet, hogy még időben fel tudjanak figyelni rá, ha a gyermekük beteg. 

Miért ne olvasd el? Ha elborzasztanak a lelki bajokkal foglalkozó könyvek vagy nem bírod a vért, akkor kiborító olvasmány lenne számodra. Nem éppen jó hangulata van a könyvnek, így csak akkor ajánlott olvasni, ha kiegyensúlyozott lelkiállapotban vagy. 

_________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Elijah

Tetszett: az egész!

Nem tetszett: -

Kiadás: Ciceró, 2011

Oldalszám: 277 oldal

_________________________________________________________________________

Tovább

Cassandra Clare: Pokoli szerzetek - Az angyal

Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom. Clare írta, a Végzet ereklyéi sorozat előzménye és steampunk!

Történet: A tizenhat éves Tessa Gray elhagyja szülőhelyét és kiköt Angliában Viktória királynő uralkodásának idején. A megérkezésétől kezdve veszélyben van az élete, de ez nem is csoda egy olyan világban, ahol démonok, boszorkánymesterek és egyéb lények rohangálnak szabadon. Tessa menedékre talál az Árnyvadászok között. Az életveszély mellett azonban utoléri őt a szerelem is, ami csak bonyolítja a helyzetet. 

Vélemény: Sajnos, elég ritkán szaladok bele olyan könyvbe vagy könyvsorozatba, amitől konkrétan még enni is elfelejtek. A Végzet ereklyéi sorozat viszont pont ilyen volt, egészen a negyedik kötetig. A Bukott angyalok városa csalódás volt, de bízom abban, hogy visszatér a régi Clare-stílus. Amíg az ötödik kötetre várunk, addig itt van az előzmény trilógia első része, ami szerencsére már jobban sikerült darab.

  Ha felépítenek egy jó alapvilágot, akkor már csak a sztorit kell csavarni és a szereplőket megtartani, jobbra-balra mozgatni. Clare ezt is tette, az Árnyvadászok világára alapozott ebben a kötetben is, hiszen ezért előzmény, de sok hasonlóságot nem kell keresni a Pokoli szerzetek és a Végzet ereklyéi között, mert másabb. Kíváncsi voltam, hogy Clare hogyan tudja áthelyezni a jól kidolgozott világát egy másik korba és egy másik műfajba, ha a steampunkot más műfajnak tekinthetem. 

  Bátran kijelentem, hogy Clare nagyon jól megoldotta a feladatot. A modern kor világából elég nehéz lehet átvinni egy történetet egy olyan korba, amikor még nem is élt az ember. Fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen lehetett akkor az élet, de a tanult dolgok alapján azért el tudjuk képzelni a viktoriánus kort. Clare-nek sikerült éreztetnie a ködös London hangulatát, a kor sajátosságait (pl. öltözködés) és jól bánt a női és férfi szerepekkel is. Tessa többnek tűnt tizenhat évesnél, okosabb és talpraesettebb is volt, nem egy tini, hanem egy igazi nő. Ezt az érzést az is erősítette, ahogy a férfi szereplők bántak vele, egy igazi hölgynek tekintették. Will persze a maga szemtelen módján tette ezt. 

  Ugyan a történet csak nagy vonalakban hasonlít a Végzet ereklyéire az Árnyvadászok miatt, egyébként nem. Más kaliberű a főgonosz, máshonnan indul a konfliktus és a megoldandó problémák is másabbak. Érdekes volt a történet, de egy kicsit sajnáltam, hogy Clare itt érezhetően gyengébben bánt a rejtélyekkel, mint a Végzet ereklyéinél. Elég sok rejtély előbb kiderül számunkra, mint a szereplők számára és ez bosszantó is lehetne, de a stílus és a hangulat miatt nem foglalkoztam vele annyira. Azért remélem, hogy a sztori fogja "vinni" a sorozatot nemcsak a hangulat, de ez majd kiderül, ha megjelennek a további részek.

  A karaktereket vegyesen szerettem és utáltam. Tesst sokkal jobban kedveltem, mint annak idején Claryt, Tessa felnőttebb és talpraesettebb. Míg Claryn érezni lehetett, hogy tini, addig Tessán nem. Én végig úgy érzetem, hogy minimum 19 vagy 20 éves. Persze Tessának más is a szerepe, mint Clarynek volt, más korban is él és jobban magára hagyatott. Will nekem is egy az egyben Jace volt, mégsem tudtam jobban megszeretni. Jace alap, őt nehéz überelni. Aki viszont nagyon a szívemhez nőtt, az a szerelmi háromszög egyik csúcsa, Jem. Jem alakja újdonság volt, őt nem tudom kihez hasonlítani. Nemcsak a sorsa, de maga a személyisége is egy színfolt volt a történetben és nagyon remélem, hogy nem történik már vele több tragédia. 

  A többi árnyvadász közül Henry volt a legmulatságosabb, tipikusan az őrült professzort testesítette meg. A többiek viszont nem hagytak bennem annyira mély nyomot. Ettől függetlenül jó volt olvasni az előző generációról, akiknek a leszármazottairól szól a Végzet ereklyéi sorozat. Magnus Bane pedig maga volt a kellemes meglepetés, igazság szerint elbírta volna a könyv, hogyha még többször felbukkan és bővebben láthatjuk a múltbeli életét. 

  Szerencsére a történet másságának híre már előbb utolért, mielőtt a kezembe vehettem a könyvet, ráadásul a steampunkért is rajongok, így hogyha elvonatkoztatok a Végzet ereklyéitől, akkor nagyon jó volt a könyv, de Clare nem tudta magát túlszárnyalni. A történet csavarossága gyengébb volt, kevésbé tűnt mozgalmasnak a könyv, kevésbé tudott a fotelhez szegezni, ráadásul mintha a szereplők is kevesebben lettek volna. Henry, Tessa és Jem alakja újdonság volt, de Will szinte Jace másolata, a többi karakter pedig nem volt annyira erős. Jobban érdekelt a Végzet ereklyéiben lévő mellékszereplők sorsa, mint itt, talán itt nem is volt annyira kidolgozott hátterük. Hiányzott a hatalmas nagy konfliktus is a háttérből, nem látom magam előtt azt a nagy vezérfonalat, ami továbbviszi a sorozatot, inkább kisebb elvarratlan szálak vannak. A szerelmi szál is kevésbé foglalkoztatott, mint a Végzet ereklyéiben, ugyan itt is csak kialakulóban vannak az érzelmek, mégsem érzetem azt a nagy feszültséget. Hiányzott a nagy csavar is, ami a Végzet ereklyéire jellemző volt, ettől függetlenül várom a következő részeket, mert Clare világából sosem elég. 

Miért olvasd el? Ha Clare rajongó vagy, kihagyhatatlan. Ha szereted a steampunkot vagy még csak ismerkedni szeretnél a műfajjal, akkor nagyon jó választás a könyv. A Végzet ereklyéitől függetlenül is olvasható és élvezhető, mert a történetek között csak az Árnyvadászok léte hasonló. 

Miért ne olvasd el? Szerintem nagyon is érdemes elolvasni, egy ok van, ami miatt nem ajánlom: ha nem szereted a steampunk stílust, akkor nem fog tetszeni ez sem. 

_______________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jem, Henry, Will

Nem tetszett: a történet kevésbé volt csavaros, mint azt Clare-től elvártam.

Tetszett: a steampunk stílus, a könyv hangulata és az utánozhatatlan világ.

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

Oldalszám: 472 oldal

_______________________________________________________________________

Tovább

Kendare Blake - Vérbe Öltözött Anna

Miért pont ez? Ősszel már olvastam angolul és imádtam a könyvet. Mikor megtudtam, hogy az Ünnepi Könyvhétre (június 7-11.) a Geopen Kiadó megjelenteti magyarul, számolni kezdtem a napokat, de szerencsére nem kellett sokáig várnom, ugyanis lehetőséget kaptam rá, hogy még a megjelenés előtt elolvashassam.

Történet: Cas Lowood (szellem)vadász, mint ahogy az apja és a felmenői is azok voltak. Cas-nek meghalt az édesapja, amikor a fiú kicsi volt és megörökölte tőle azt a kést (athame), amivel el lehet pusztítani a szellemeket. Innentől kezdve Cas az édesanyjával, aki boszorkány, a macskájukkal, Tybalttal, aki képes érzékelni a szellemeket, körbeutazza az országot, hogy "megölje" az ártó lényeket. Egy nap új városba érkeznek, ahol Cas aktuális "feladata" van, Vérbe öltözött Anna. A fiatal lányt még 1958-ban ölték meg, de a gyilkos büntetlenül megúszta tettét. A városban sok pletyka kering arról, hogy Anna rengeteg embert megölt az évek során, szinte mindenkit, aki betévedt a régi házába, ahol a családjával élt. Cas próbál beilleszkedni a városi életbe, hogy minél többet kiderítsen Annáról, mert a lány erősebb és másabb, mint a többi szellem, akivel Cas eddig találkozott, ráadásul Anna valamilyen oknál fogva megkíméli a fiú életét. 

Vélemény: Titkon mertem csak remélni, hogy a Vérbe öltözött Anna egyszer meg fog jelenni magyarul, a kívánságom teljesült is, így most abban reménykedem, hogy egyszer meg is fogják filmesíteni. Ugyan már egyszer olvastam angolul, kíváncsi voltam rá magyarul is, hiszen mégiscsak másabb a saját anyanyelvünkön megismerni egy történetet. Cseppet sem csalódtam, hiszen a fordítás nagyon igényes lett, erősen érződik benne a szépirodalmi beállítottság, ráadásul a könyv hangulatát is sikerült egy az egyben megőrizni. A szleng eleinte kissé furcsa volt, mert finomított rajta Bíró Júlia, a fordító, de hamar meg lehetett szokni és így még jobban is illett a történethez. A könyv titka a borítón túl (az eredeti borítóval fog megjelenni szerencsére) az "Odaátos" hangulat. A szellemek mellett Cas karaktere az, ami nagyon emlékeztet a filmsorozatra. Cassio olyan, mint Sammy és Dean összegyúrva, ráadásul tinédzserként.  A sorozatbeli történethez azonban semmi köze sincs, nem annak a másolása. Nagyon hasonló hangulatot ad vissza, fűszerezve egy csipetnyi bájjal, finomsággal és persze boszorkánysággal.

Filozófusok, vallások, kóklerek és szinte mindenki a világon vitatkozott, elméleteket gyártott vagy csak  elgondolkozott már azon, hogy a szellemek milyenek is lehetnek, léteznek-e, ha igen, akkor tudnak-e nekünk ártani. Filmek, írók és egyéb művészek is előszeretettel használták a szellemalakokat, legfőképpen félelmetes karakterekként, az évtizedek során pedig már különböző fajtájuk is kialakult. Egy a közös bennük, hogy félünk tőlük. Blake könyvében az a típusú szellemalak él, amelyik képes fizikailag is ártani, tárgyakat mozgatni, sőt még ölni is. Cas pedig azzal foglalkozik, hogy megakadályozza őket abban, hogy embereket pusztítsanak el.  

  A könyv rögtön Cas egyik "munkájával" kezdődik és ez a kis epizód már az elején meggyőzött, hogy jó lesz ez a könyv. Cas kedvelhető, szarkasztikus (imádom, ha egy pasinak szarkasztikus humora van), laza és jó abban, amit csinál. Édesanyjával, aki boszorkány arra az életmódra rendezkedtek be, hogy városról városra járnak és elpusztítják a gonoszt, így Casnek sosem adatott meg az, hogy barátai legyenek vagy esetleg szerelembe tudjon esni. Érdekes volt olvasni a dilemmáját, hogy egyáltalán hiányzik-e neki mindez. Mindenáron azon van, hogy az apja méltó utódja lehessen és minél több szörnyeteget küldjön át a másvilágra, ezzel együtt viszont nem fér meg az állandóság. 

  Onnantól kezdve, hogy a városba érnek, amit körbeleng Vérbe öltözött Anna legendája, Cas élete megváltozik. Nemcsak a munka bizonyul nehezebbnek a többihez képest, hanem a fiú is elkezd kinyílni. Eddigi életében mindig zárkózott és hideg volt, nem akart emberi kapcsolatokat kiépíteni, hiszen napokon belül mindig tovább kellett állnia, ebben a városban viszont olyan emberek veszik körbe, akikhez kötődni kezd és akik segíteni is tudnának neki abban, hogy az apja gyilkosát megtalálja. Anna igencsak feladja a leckét Casnek, így a fiú kénytelen szokatlanul sok időt eltölteni a városban és segítőket gyűjteni maga köré.  Ennek köszönhetően egyik mellékszereplő sem volt felesleges és nem azt a célt szolgálták, hogy több legyen a szószám vagy csak jelezzék, hogy van élet a városban. Mindegyiknek megvolt a maga kulcsfontosságú szerepe a történetben. A legtöbb karaktert szerettem, volt azonban olyan, akit nagyon utáltam, de szerencsére megkapta a magáét, bár eléggé lesokkolt az a jelenet. Meglepődtem, hogy az írónő mert így bánni a karaktereivel, hiszen elsősorban tinédzsereknek szóló könyvről van szó, de pont ettől a merészségtől volt meglepő és kiszámíthatatlan.

  Édesanyja részéről a szellemek mellé kapunk egy kis boszorkányságot is, a furcsa fiú, Thomas és annak nagyapja részéről pedig ízelítőt a voodoo-ból. Thomas karaktere is érdekes volt. Kívülről egy egyszerű fiú, aki állandóan céltáblaként szolgál az iskola menőinek, de fontos tulajdonságai vannak a képessége mellett: hűséges, kiáll a szerettei és a barátai mellett és legfőképpen őszinte és igaz barát tud lenni. A nagyapja egy kicsit Bobbyra emlékeztet az Odaátból, keveset szól, de akkor nagyon meg tudja mondani a véleményét és sokkolni tudja a közönségét. Blake nagyon jól ötvözte a szellemek, a voodoo és a boszorkányság világát, nemcsak megfértek egymással, hanem egymás szerves részei is voltak. Cas-nek szüksége is volt erre a segítségre, hiszen Anna más volt, mint a többi "egyszerűbb" szellem.

  Felnőtt fejjel, rengeteg horror és fantasy után már nem szabadna félnem a sötétben, de mindig találok olyan műveket vagy alkotásokat, amik néha ki tudnak hozni a sodromból és hirtelen nagyon messzire kerül a konyha a szobámtól. Kész horror kijutni egy pohár vízért. Ez a könyv is beállt a sorba, hiszen annyira érzékletesen ír az írónő, hogy magam előtt láttam minden borzadályt, az olajos és sötét szemeket, a vékony bőrön átütő vérereket és még sorolhatnám. A szellemek olyanok, amilyennek lenniük kell egy jó kis horrorhoz: félelmetesek, erősek, szörnyű képeket mutatnak a halálukról, illúziót keltenek, szóval az emberre hozzák a frászt. Blake szellemalakjai szinte megelevenedtek előttem és beszippantottak a könyvbe, szívesen látnám őket filmen is Cassel egyetemben.  

  Cas egész életét megismerhetjük visszaemlékezésekből, gyakran tér vissza gondolatban az édesapjához és a gyerekkori emlékeihez. Nem tud belenyugodni, hogy az apja milyen módon halt meg és abba sem, hogy a "tettes" még mindig odakint van valahol. Ez sarkallja őt arra, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban tudjon szellemeket levadászni, de hamar rá kell jönnie, hogy a szellemeknek több fajtája létezik és nincs mindegyikre felkészülve, mint pl. Annára sem. 

  A könyv másik vonzereje a borzongató hangulatán kívül, Anna és az ő története. Anna nem hazudtolja meg a legendát, könyörtelenül öl Cas előtt is, a fiút mégsem bántja. Cassio újra és újra nekiveselkedik, hogy végezzen Annával, de nem jár sikerrel. A fiú egyre csalódottabb lesz, hogy nem tudja megölni Annát és bosszantja, hogy a szellemlány úgy játszik vele, mint egy labdával, de közben kialakul egy furcsa kapcsolat is közöttük és Cas elbizonytalanodik. Mi van akkor, hogyha Anna nem szándékosan öl? Mitől másabb ő, mint a többiek? És miért érez iránta máshogy, sőt egyáltalán miért érez iránta bármit is a gyűlöleten kívül? Nem szabadna, hogy az érzelmei befolyásolják őt, ráadásul egy szellemről van szó, akit el kell pusztítania. Cast mégis lenyűgözi Anna és bár tisztában van vele, hogy egy gyilkológép és nem lehet őt feltámasztani sem, ennek ellenére segíteni akar rajta. 

  Az egyik kedvenc regénybeli párosaim lettek, pedig nem is volt nagy hangsúly a szerelmi szálon, mégsem lehet szó nélkül hagyni. Ebbe a horrorvilágba, a sok rémisztő lény mellé olyan könnyed bájjal sikerült Blake-nek belecsempésznie ezt a kisebb szálat, hogy emlékezetes lett a kapcsolatuk és kedvenceimmé váltak. Cast már eleve a stílusa miatt imádtam, de meglepő módon Annát is nagyon megkedveltem, a női szereplőket általában nem szoktam. Akkor szerettem meg igazán, mikor a halálának körülményeire fény derült. Nem prózai oka volt a halálának, nem vízbefulladás vagy hasonló esemény áldozata lett, hanem nagyon is tragikus körülmények vezettek el odáig. Mindkét szereplő érezhetően fiatal, de megkeseredett fiatal, így drukkoltam, hogy a két elveszett lélek egymásra találjon annak ellenére, hogy Cas előtt még ott áll az élet. Mivel Cas ember, Anna pedig szellem, nagyon megdolgoztattam az agytekervényeimet, hogy miként is lehetne összehozni a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" részt, de nem sikerült. Bízom abban, hogy az írónő kitalál valamit - ha egyáltalán még lehet -, mert az ő kapcsolatukat nagyon szépnek találtam. Nem pillanatok alatt alakult így a viszonyuk, mert Cast mindvégig foglalkoztatta Anna alakja és lassan ismerte fel, hogy másként érez. Volt bennem egyfajta hiányérzet is, úgy érzetem, hogy ez még nem teljesült be igazán és csak remélni tudom, hogy egyszer ez megtörténik.

  A könyv vége felé kiderül, hogy itt sokkal többről van szó, mint Vérbe öltözött Annáról, így nagyon várom a második részt. A legtöbb szálat elvarrta az írónő, de kettőt nyitva hagyott, ami előre viszi a történetet. Ha a szerelmi szál nem is oldódik meg, akkor is imádni fogom a sorozatot, mert az Odaátos hangulat, az írónő stílusa, Cas alakja, a szellemek ábrázolása és a szarkasztikus humor viszik a prímet. 

Ui.: Nem kedvelem annyira a macskákat, de Tybalt után elismerem, hogy nem árt, ha van egy a háznál. :)

Ui.2: a borító még mindig gyönyörű. *sóhaj*

                       Ezúton is köszönöm a könyvet a Kiadónak!

 

Miért olvasd el? Ha szereted a borzongató, sötét hangulatú és "vadászós" könyveket, akkor ne hagyd ki. Ha egy kicsit keményebb szellemes könyvre vágysz, ami a horror szintjén mozog, akkor ezt válaszd. A szellemalakokat végre normálisan tudta kezelni egy könyv, úgy, hogy közben nem ment át B kategóriás horrorba. Odaát-rajongóknak kihagyhatatlan darab!

Miért ne olvasd el? Ha egy limonádé fantasyra vágysz, akkor ez nem ajánlott, mert sokkal hátborzongatóbb.

_________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Anna és Cas

Nem tetszett: hogy rövid a könyv. :)

Tetszett: A sötét, horroros hangulat, a szellemek ábrázolása, a nehéz témák és az, hogy fiú volt a főszereplő.

Kiadás: Geopen Kiadó, 2012

Oldalszám: 288 oldal  
_________________________________________________________________________

Tovább