Miért pont ez? Itt-ott
keringtem a neten, aztán egyre többször "szúrta" ki a szemem a borító
könyves blogokon, Molyon, a kiadó (Ciceró Könyvstúdió) oldalán és egyéb
helyeken. Ha már ennyire erőltette a sors, akkor meg kellett néznem,
hogy milyen könyv is. A borító és a fülszöveg is felcsigázott, kértem is
a szülinapomra.
Történet: Samantha
Kingston (Sam) tipikus amerikai tini, csakhogy a menő csajokhoz
tartozik, a barátnőivel együtt. Ennek köszönhetően tökéletes minden az
életében, egészen addig, míg el nem jön egy február 12-ei nap, amikor is
meghal. Egészen másnapig halott is marad, majd újra pörög élete filmje
további hét napon át. Hét lehetőséget kap, hogy kitalálja, mi vezetett a
haláláig és hogy megmentse a saját életét.
Vélemény: Bevallom
őszintén, hogy a tini könyvek közül vagy a nagyon komoly témájúakat
szeretem, vagy a klasszikusokat (Tüskevár) és a fantasy-t, de az
utóbbinál már inkább a fantasy a mérvadó, viszont a kis amerikai tinis
nyálas szappanoperás sztorikat nem bírom, mert annyira távol áll a mi
kultúránktól, hogy én valahogy nem vagyok képes átérezni a
problémájukat, meg ezt a suli-focistája-legjobb-pasija és a
pomponlányok-menő-csajok felállást sem favorizálom. Ezt a könyvet is
ilyennek gondoltam először, ezért lapoztam át a netes oldalakat többször
is felette, de egyszer rávettem magam és elolvastam a fülszöveget,
amiben a napok újraélése megragadta a figyelmem.
Sam a barátnőivel egyetemben a "bántalmazók" csapatát erősíti, akik
átgázolnak mindenkin és ki is cikiznek mindenkit, hiszen ők a menő
csajok. Eleinte utáltam Sam-et és csak azért olvastam tovább a könyvet,
mert kíváncsi voltam az újrajátszásokra, hogy mennyiben is változik meg a
következő "holnapja". Az írónő drámaibbá tehette volna az egész
könyvet, ha a főszereplő lányok tényleg azok a hidegvérű, törtető menő
csajok lettek volna vagy ha konkrét és durva példákon mutatja be, hogy
ők szemetek, de valószínűleg nem ez volt a lényege, hanem az, hogy
bemutassa, az emberek képesek jó irányban megváltozni.
A történet egyszerű és lerágott csont. A lány meghal, majd hétszer
újraéli a napját, mindig próbál valamin változtatni több-kevesebb
sikerrel. A könyv varázsereje nem is az ütős vagy nem ütős sztoriban
rejlik, hanem a rengeteg elrejtett mondanivalóban, a karakterfejlődésben
és a gyönyörű mondatokban. Nagyon sokat lehet idézni a szövegből, mert
nem csak nagy életigazságok, de nagyon szép megfogalmazások is
hemzsegnek a lapokon. A bántalmazás kérdése inkább csak adalék, fűszer
hozzá, de egyébként az egész a halál és az előtte lévő pillanatok körül
forog.
A menő csajok nekem nem voltak annyira gonoszak, inkább gyerekes kis
hisztérikák voltak és nem azért kapartam a falról a tapétát, mert
annyira szemetek lettek volna, hanem mert annyira sekélyesek és ostobák
voltak, hogy ki tudtam volna őket vágni a hatodik emeletről, csak
megszabaduljak végre tőlük. Ők nem is igazán érdekeltek, eleinte Sam sem
és az élete sem kötött le igazán, de később valamennyire sikerült
megkedvelnem, akkor mikor változni kezdett és önmagán kívül észrevett
másokat is.
Nagyon tetszett benne (pedig másokat zavart), hogy a napok alapvető
eseményei megismétlődnek, míg apróságok változnak. Jobban végig lehetett
követni, hogy melyik szál hogyan is kapcsolódik össze és érdekes volt
látni, hogy egy ici-pici dolog mennyiben változtat meg nagyobb horderejű
eseményeket. A vég meglepő volt számomra és az húzta fel nagyon a
könyvet, ettől a momentumtól nem tudom azt mondani, hogy sablon lenne.
Egy kicsit hatásvadász volt, főleg a mantraként hajtogatott "soha sem
késő" szöveggel, a nagy népszerűségnek örvendő pillangó effektussal és
azzal, hogy mindössze hét nap leforgása alatt változik meg egy ember,
mert szerintem ilyen nincs, de ez megbocsájtható volt. Talán csak azért
sikerült Sam-nek ilyen rövid idő alatt a változás, mert valójában nem is
igazán tartozott a menő csajokhoz.
A sztori azt akarja megmutatni, hogy a halál közeledtével mik azok a
dolgok, amiket megbántunk és ha lenne rá lehetőségünk, kijavítanánk,
megmutatja, hogy mennyire fontos lenne a mának élni és odafigyelni
másokra is, hogyha majd lepereg az a bizonyos film, érdemes legyen
végignézni, illetve olyan kérdéseket vet fel, ami eszünkbe jutna a
halálunk előtt. Bár a történet mondanivalójával nem értettem egyet,
ettől függetlenül letehetetlen volt a könyv és nagyon szurkoltam, hogy
jó dolog süljön ki belőle. Még a szerelmi szál is érdekelt, keveselltem
is azt a pár pillanatot, illetve a mellékszereplő lány, Skyes kötötte
még le a figyelmemet.
Két fontosabb dolog nem tetszett, az egyik, ami Juliet Skyes-zal
történt és amit kiváltott belőle. Az emberek többségének van rossz
gyerekkori emléke, pokoli időszakai, mindenkit csúfoltak már egyszer az
életében, még a menőket is, de ezért nem lett depressziós egy fél
ország. Ami Juliettel történt, nekem nem volt elég indok arra, hogy én
lássam a szereplő nyomorát, ennél azért többnek kellett volna történnie.
Inkább megmosolyogtam a gyerekkori emlékét, nem pedig elszörnyülködtem
rajta.
A másik, ami zavart, a szlogen és az alapvető mondanivaló. Nem is
zavart, hanem inkább nem értettem vele egyet. Az egyik mellékszereplő
lány azért esik el egy nagy lehetőségtől, mert Sam-ék miatt nem tud
közelebb parkolni a sulihoz, így mindig elkésik. A sok késés miatt
kihajítják a csapatból, ahol sportol és gyakorlatilag tönkre megy emiatt
az egész élete. Sam végül észreveszi a dolog lényegét, hogyha a lány
annyira igyekezett volna (mondjuk előbb kel fel vagy otthon kávézik,
ahelyett, hogy egy kávézóban állna érte sorba), akkor ez nem történik
meg és ezért nem ők a hibásak.Ugyanez igaz Sam-re is, illetve igaznak
kellett volna lennie. Ha nagyon akarta volna, akkor ő is élhetett volna
másként is és nem kellett volna hét napig a "tüzet oltania". A "sohasem
késő" szöveggel ellentétben én úgy éreztem mégis, hogy igenis késő.
Hiába volt Sam-nek hétszer is lehetősége kijavítani a dolgokat, csak
adott a halottnak egy csókot vele, mert nem a halálunk pillanatában kell
megbánni a dolgokat, nem akkor kell szerintem szaladni fűhöz-fához,
mint cinege a vargához télvíz idején, nem akkor kell megváltozni, hanem
az egész addigi életünkben kell úgy cselekedni, hogy ne bánjuk meg a
dolgokat. Még akkor is marad, ami rossz lesz, de legalább ott van az,
hogy az ember megpróbálja. Sam nem próbált meg semmit egész életében,
csak a halála utáni lehetőségeknél akarta kitakarítani az életét és
önkéntelenül is megfogalmazódott bennem a kérdés: ha Sam nem kapott
volna lehetőséget a halála után, akkor szemét maradt volna egész
életében? Meg kell ahhoz halni valakinek, hogy észrevegye, ha valami nem
jó az életében?
Összességében nagyon jó volt a könyv, alig tudtam letenni és majd
szeretném a jövőben újraolvasni, de a sztorival nem értettem egyet. Nem
hiszek abban, hogy valaki ennyire gyökeresen meg tud változni pár nap
leforgása alatt, ráadásul úgy éreztem, hogy nem is annyira sikerült
Sam-nek. Az utolsó pillanatokig is voltak olyan gondolatai, dolgai,
amiktől még mindig "szemétnek" tűnt. Mártír lett belőle, nem pedig egy
olyan figura, aki jogosan feloldozást nyer.
Miért olvasd el? Ha
szereted a tinikönyveket, akkor mindenféleképpen olvasd el. Nagyon szép
gondolatok és gyönyörű megfogalmazások vannak benne, megható a történet
és rengeteg gondolatot elindít az emberben.
Miért ne olvasd el? Ha nem érdekelnek a tinikönyvek, főleg nem a romantikusabbak, akkor nem fog annyira lekötni.
_______________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Szereplők: 5/5 pontból
Kedvenc: Kent
Tetszett: a könyv hangulata és az ismétlődések, az idővonal
Nem tetszett: néhol egy kicsit giccses volt
Kiadás: Ciceró Könyvstúdió, 2010
Oldalszám: 416 oldal
_______________________________________________________________________