Catherine Fisher - Incarceron

Miért pont ez? A borító és a fülszöveg párosának estem megint áldozatul.

Történet: Az Incarceron világában visszaforgatták az idő kerekét és a társadalmat 17. századi körülmények közé kényszerítették. Persze a gazdagoknak továbbra is van lehetősége, hogy a technika vívmányait használják, de ezt igyekeznek titokban tartani. Ha mindez nem lenne elég, létrehoztak egy börtönt, az Incarceront, ahol több ezer ember él nyomorban és uralkodó nélkül a saját farkastörvényeikkel. A Börtön egy kísérletnek indult, az édenkertet akarták megteremteni benne, legalábbis a kint élők ezt hiszik. Finn a börtönben van és szabadulni akar, Claudia, a börtönigazgató lánya pedig odakint meg akarja hiúsítani saját esküvőjét, mert nem akar érdekházasságot kötni. Mindketten "börtönben" vannak és a kiutat keresik.

Vélemény: Hű, alig találok szavakat. Életem egyik legjobb könyve volt. Már régebb óta szemeztem a Pongrác Kiadó könyveivel, csak mindig visszatartott az, hogy az ízlésemhez túl gyerekesnek gondoltam az általuk kiadott könyveket, de az Incarceron mellett már nem tudtam elmenni és milyen jól tettem. Gyönyörű a borító, maga az egész könyv, a sztori pedig ugyanannyira minőségi, mint maga a kivitelezés. 

SPOILERES ÖVEZET!

  Volt itt minden, ami egy könyvínyencnek kell: izgalom, mese, kaland, összeesküvés, misztikum, rejtély, még egy mindenki által keresett és üldözött értékes tárgy is volt benne. Az Incarceron egy fantasy-Disney-mese. Amellett, hogy tényleg egy mesének tűnik, elég horrorisztikusra sikerült alkotás. Ötvözi a gyermekmeséket, a 17. századi stílust és a modern kor technikai vívmányait, ami még nekünk sem átlagos. A nanotechnológia ugyan kezd már elterjedni a tudósok körében, de azért a mindennapjainkban még nem terjedt el annyira. 

  Sokszor hallani, hogy nincs új a nap alatt és ez így is van. Az Incarceront is, ha ízekre szedem, nem mondhatnám újnak. Ahhoz viszont, hogy a régi újnak tűnjön és az író sikeres legyen az alkotásával, kell egy stílus és az a képesség, hogy a régieket összegyúrja és új megvilágításba helyezze. Ahogy egyre több könyv jelenik meg, egyre nehezebb újat mutatni, pedig kell, mert nekünk fogyasztóknak, olvasóknak mindig az új kell. Catherine Fishernek ez pedig mesterien sikerült. 

  A történetben nem vacakoltunk azzal, hogy mi az előzmény, elfogadott tényként kellett kezelnünk az idő visszaforgatását és a börtön meglétét. Lépésről lépésre kell gondolkodnunk, hogy az írónő hol rejtett el még egy rejtélyt vagy csapdát és hogy mi sülhet ki belőle. Claudia és Finn szála is érdekes volt, sőt, bosszantott, amikor nézőpont váltás történt, mert az írónő mindig akkor vágta el a történetüket, amikor nagyon izgalmassá vált a helyzet, így egy csomószor csaltam és odébb lapoztam, mert nem bírtam megállni, hogy ne tudjam meg, mi történt. Az írónő végig fenntartotta az érdeklődést és az izgalmat, szinte egyvégtében olvastam végig a könyvet, mert nem lehetett letenni.

  Claudia, a börtönigazgató lánya eleinte úgy tűnt, hogy gőgös és hisztis lány lesz, de meglepő módon mégsem éreztem annak, sőt megszerettem az alakját. Ha volt is benne önzőség, azt meg lehetett érteni. Senki sem szeretné, főleg a modern kor felfogásával, hogy egy érdekházasságba kényszerítsék. A kiszemelt vőlegény, Caspar, az uralkodó fia ráadásul egy komplett degenerált idióta. Így érthető, hogy Claudia minden követ meg akar mozgatni, hogy meghiúsuljon az esküvő még akkor is, ha apjának ez fájdalmat okoz. Szerencsére segítségére van egy Sapient, Jared, aki a tanítója gyermekkora óta. A Sapientek voltak azok a tudósok, akik létrehozták a börtönt. Ők az a kiváltságos réteg, akik nagy tiszteletnek örvendenek a társadalomban és náluk is szemet hunynak afelett, ha modern technikai eszközöket használnak. Jared tudása és Claudia elszántsága halálos fegyver, ha ők el akarnak érni valamit.

  Finn, a börtönlakó fiú érzi, hogy ő Odakintről jött, nem a börtön szülötte, amit bezártak már legalább egy évszázada. Látomások gyötrik egy kinti életről, így ez meggyőzi őt arról, hogy hiába nem mehet senki se ki, se be, ő akkor sem itt született. Az ő oldalán is ott van egy Sapient, Gildas, akinek szintén az a meggyőződése, hogy a kinti világ nem csak legenda, hanem létezik, hiszen történetek keringenek a börtönben arról, hogy valakinek sikerült kijutnia. Fontolgatják, hogy megteszik azt az utat, amit a legenda ír le és megtalálják a kiutat, de akadályozza őket az, hogy egy meglehetősen kegyetlen vezér uralkodása alatt élnek, akinek szüksége van a Látó fiúra és a Sapientre. Finn vértestvére, Keiro sem díjazza annyira az ötletet. Kalandok árán útnak indulnak, de abban az útban nincsen köszönet.

  A sztori többi részéhez el kell olvasni a könyvet, mert annyi csavar és meglepő dolog van benne, hogy az hihetetlen. Persze, egy-kettő kiszámítható, a nagy csavarra már a könyv közepén rá lehet jönni, de ha Fisher a második részre megtartotta jó szokását, akkor úgy átvert, ahogy csak lehet. Remélem, hogy így tett és akkor minden tiszteletem az övé. 

  Az újdonságot ebben az esetben is az jelentette, hogy a régit úgy gyúrta össze az írónő, hogy újnak tűnjön. Az eltűnt herceg, az érdekházasság, az uralkodói harcok és az összeesküvések már ismerős momentumok a mesék és történelmi művek világából. A nanotechnológia, a furcsa szerkezetek a sci-fi világából. Sőt, mini világokkal már Swift Gulliverjében és a Horton című mesében is találkozhattunk. A börtönkísérlet, egy új sajátos társadalom létrejötte sem újdonság. Az sem, hogy egy építménynek mesterséges intelligenciája van, ami valamitől meggajdul és teljesen emberi lesz. A folyosókon lévő csapdákat és főleg a vége felé a falat és benne a réseket biztos, hogy a Kocka című horror filmekből vette át az írónő. Mégis, ahogy mindezt, a látszólag eltérő dolgokat összekeverte, na az volt a nagy munka. Minden szálat, a karaktereket és a világot is olyan alaposan kidolgozta, hogy szívesen belenéznék az írónő fejébe, hogy mi is lehet ott. 

  Még a történeten belül is kitalált egy másik történetet, Sapphique legendáját. Az írásos legenda egyes részeiből idéz a fejezetek előtt, amik külön fokozzák a rejtélyeket és az izgalmakat. A második kötet címe is a Sapphique lesz, amiben remélem, hogy találkozhatunk még a legendával. Alig várom, hogy elolvashassam a második részt és végre megtudjam, hogy mi a fene is történik az Incarceron világában, mert válaszokat ugyan kapunk, de az kevés és pár elvarratlan szál még maradt. Hamarosan film is készül belőle és biztos vagyok benne, hogy nagyon látványos lesz.

Miért olvasd el? Ha szereted a kalandos, rejtélyes, furcsa és izgalmas történeteket, akkor imádni fogod az Incarceront. Minden korosztálynak lenyűgöző olvasmány.

Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a sci-fi és a fantasy világát, akkor nem fog érdekelni a könyv.

__________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jared (Claudia tanítója)

Tetszett: a sok rejtély és izgalom, a varázslat, ami a lapokból árad

Nem tetszett: ha a herceg kiléte nem változik, akkor nagyon gyengére sikerült az a szál, mert nagyon hamar kitalálható volt.

Kiadás: Pongrác Kiadó, 2011

Oldalszám: 537 oldal

__________________________________________________________________________

Tovább

Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok

Miért pont ez? Már a megjelenés óta vágytam a könyvre, mert nem egy átlagos témát dolgoz fel. Az írónő Hadd mondjam el című műve is nagy sikert aratott (bár még nem volt szerencsém ehhez a könyvéhez, egyszerűen nem lehetett kapni, amikor kerestem), így maga a szerző személye is garancia volt arra, hogy ez egy jó könyv lesz.

Történet: A 18 éves Lia elvált szülők gyermeke és anorexiás. A történet fő szálát a betegsége adja és ez alapozza meg a könyv komor hangulatát. Miután kikerül a kórházból/intézetből, ahová súlyosan életveszélyes állapotban vitték be, a lány családja azt hiszi, hogy minden rendben lesz. Annak ellenére hisznek ebben, hogy Lia régi legjobb barátnőjére (aki bulimiás volt) holtan találtak egy motelszobában. Persze az ördög sosem alszik, nemcsak a halál miatt, de Lia betegsége miatt is bennük él az örökös félelem és aggódás a remény mellett. A könyv egy anorexiás lány fejébe kalauzol el minket és nem ereszt.

Vélemény: Nemcsak a borító, de a történet is gyönyörű, ha szabad ilyet mondanom, hiszen egyben nagyon megrázó és tragikus is. Lia végig szenvedni az életét a betegsége miatt, amiből úgy érzi, hogy nincs menekvés. Ugyan én nem voltam anorexiás, de az írónő annyira hitelesen át tudta adni a betegség szörnyűségét, hogy éreztem, amit Lia érezhetett, illetve, hogy mit érezhetnek az anorexiában szenvedők. Gyönyörűen fogalmazott, rengeteget lehetne idézni a könyvből. Egy kicsit Sylvia Plath utóérzésem volt, nála találkoztam előtte ilyen szép gondolatokkal. 

  Lia belső gondolatai és érzései teljesen magukba szippantottak, néha volt olyan érzése vagy gondolata, ami miatt nagyon közelinek éreztem a karaktert. Itt már nem is arról volt szó, hogy Lián akkora volt a társadalmi nyomás, hogy mindenáron le akarjon fogyni, hanem valami átkattant benne és elvesztette a realitásérzékét. Olyan hihetetlen súlyokat akart elérni, ami megdöbbentő volt számomra. 18 évesen annyit szeretett volna nyomni, mint egy 6-7 éves gyerek, majd annyit, mint egy tojás, végül teljesen el akart fogyni, meg akart szűnni létezni, mintha azzal megszűnne minden problémája. 

  Konkrétan nem volt megnevezve az ok, hogy Lia miért is lett beteg, nem is ez volt a történet lényege, hanem az, hogy milyen, amikor már bekerültél ebbe az ördögi körbe, kiszállnál, de nem tudsz, aztán már nem is akarsz. Lia megmakacsolta magát és nem hallgatott már a szép szóra. A betegségről nem fogok bővebben írni, mert igencsak hosszú lenne a bejegyzés, mindenki utána tud nézni, azt viszont fontos megjegyezni, hogy az anorexiában szenvedő beteg még akkor is kövérnek látja magát, ha már a bordái is kint vannak, nem azért nem eszik, mert fogyókúrán van, hanem azért mert súlyos bűntudata van, ha az étel a szervezetébe kerül, más síkon éli meg a táplálkozást, mint egy átlag ember. Az alultápláltságnak pedig számtalan negatív hatása van, itt az egyik legfontosabb az volt, hogy megszűnik a koncentráló képesség, ami miatt Lia is bajba került, akár meg is halhatott volna.

  Már maga a betegség, így a történet is elborzasztó, mégis olyan szépen, könnyedén és hatásosan sikerült Andersonnak megírnia, hogy az embert másképp érinti meg, mint egy dokumentumregény vagy egy tanulmány, vagy pedig egy hatásvadász ponyvaregény. Amellett, hogy Lia mindennapi küzdéséről olvasunk, itt-ott megjelenik az is, hogy a család, a körülötte lévő emberek hogyan élik meg a lány betegségét és hogyan próbálják kezelni. Sajnáltam Liát, hogy nem tudja magát elfogadni, meg akar szűnni létezni, hogy a gondolatait más sem teszi ki, csak az, hogy éhes, de nem ehet, mert az rossz és akkor ő is az, hogy ettől csúnya és kövér, hogy nem lehet őt szeretni. Szinte csak ezekre tud koncentrálni és a kalóriák számolására. Emellett viszont sokszor dühös is voltam rá, főleg akkor, mikor a családjával került interakcióba. Dühös voltam, mert Lia önző volt. Nem gondolt arra, hogy milyen példát mutat a testvérének, nem gondolt másra, csak saját magára. Persze erről ő nem tehetett, nem szándékos volt az életvitele, de jól ki lehetett érezni, hogy a család tehetetlen, nem tud változtatni a tényeken, nem tud segíteni Liának, akármennyire is szeretné. Talán a mostohaanya volt az, akin keresztül kibukott, hogy Lia betegsége teher a család számára.

  Eleve egy tinit nevelni nagy kihívás lehet, főleg, hogyha sokszor bajba keveredik vagy beteg. Lia betegségével járt az is, hogy rengeteget hazudott és apró trükkökkel próbálta átverni maga körül az embereket a súlyával kapcsolatban. Párszor el is kódorgott, a koncentráló képesség hiánya miatt életveszélybe is sodorta magát majdnem, ráadásul vagdosta is magát. A fizikai fájdalmat állítólag könnyebb elviselni, mint a lelkit, így Lia ebben látott enyhülést, még ha csak egy rövid időre is. Úgy érezte, hogy a bőre alatt lévő rosszt ezzel útjára engedheti. 

 Liát egy kicsit kizökkenti a mindennapi mókuskerékből, hogy meghal a barátnője. Tudni akarja, hogy pontosan mi történt vele, miért halt meg. Néha úgy érzi, hogy barátnője ott van vele és társalognak. Furcsa módon állt a barátnője halálához, mert inkább kíváncsi és megkockáztatom, hogy irigy volt rá, hogy neki sikerült súlytalanná válnia. Már csak pár grammnyit nyom a lelke valahol. 

  Miután a könyvet elolvastam, döbbenten ültem pár percig. Hallottam már sokszor az anorexiáról, egy időben tele volt vele a sajtó, sőt, már "gúnyolódásként" is elterjedt a fiatalok körében és a modellek világában, mint negatív jelző. Tény, hogy a média sokat tehet arról, hogy a lányok/nők többsége nem tudja magát elfogadni és "terjedni" kezd a betegség, de valójában sokkal összetettebb háttere van. A könyv elolvasása után már nem Liára voltam dühös, hanem a világra, hogy ennyire hatással tud lenni az emberek magánügyeire, belső világára a fogyasztói társadalom. A nők többsége fogyókúrázik (a többi el tudta magát fogadni úgy, ahogy van vagy pedig vékony alkatú és hízni szeretne), én is mindig fogyókúrázok, ha kell, ha nem és én is eljutok arra a pontra néha, mint Lia. Egyik nap örülök a fogyásnak, másik nap pedig még kövérebbnek látom magam a tükörben, mint voltam és ez akkor is igaz, hogyha elértem a "versenysúlyomat". De ezek után másképp fogok tekinteni a fogyókúrára, teszek a fogyasztói társadalomra, mert Lia élete, az anorexiások élete egy pokol, sőt, néha rosszabb is annál. 

  Külön köszönet jár a Ciceró Kiadónak, hogy kiadta magyarul a könyvet. Hiányzott, hogy a sok fantasy és a mondvacsinált tiniproblémák mellett egy komoly témáról olvashassak, remélem, hogy a jövőben is megörvendeztetnek pár ilyen könyvvel.

Miért olvasd el? A fogalmazás egyszerűen gyönyörű, már csak ezért is érdemes elolvasni. Ha foglalkoztatnak a hasonló témák vagy kimondottan az anorexia, akkor a könyvnek kezedben a helye. Szerintem kitűnő példával szolgálhat az olyan lányoknak, akik nem tudják magukat elfogadni és kacérkodnak az anorexia gondolatával. A szülőknek is tanulságos olvasmány lehet, hogy még időben fel tudjanak figyelni rá, ha a gyermekük beteg. 

Miért ne olvasd el? Ha elborzasztanak a lelki bajokkal foglalkozó könyvek vagy nem bírod a vért, akkor kiborító olvasmány lenne számodra. Nem éppen jó hangulata van a könyvnek, így csak akkor ajánlott olvasni, ha kiegyensúlyozott lelkiállapotban vagy. 

_________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Elijah

Tetszett: az egész!

Nem tetszett: -

Kiadás: Ciceró, 2011

Oldalszám: 277 oldal

_________________________________________________________________________

Tovább

Cassandra Clare: Pokoli szerzetek - Az angyal

Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom. Clare írta, a Végzet ereklyéi sorozat előzménye és steampunk!

Történet: A tizenhat éves Tessa Gray elhagyja szülőhelyét és kiköt Angliában Viktória királynő uralkodásának idején. A megérkezésétől kezdve veszélyben van az élete, de ez nem is csoda egy olyan világban, ahol démonok, boszorkánymesterek és egyéb lények rohangálnak szabadon. Tessa menedékre talál az Árnyvadászok között. Az életveszély mellett azonban utoléri őt a szerelem is, ami csak bonyolítja a helyzetet. 

Vélemény: Sajnos, elég ritkán szaladok bele olyan könyvbe vagy könyvsorozatba, amitől konkrétan még enni is elfelejtek. A Végzet ereklyéi sorozat viszont pont ilyen volt, egészen a negyedik kötetig. A Bukott angyalok városa csalódás volt, de bízom abban, hogy visszatér a régi Clare-stílus. Amíg az ötödik kötetre várunk, addig itt van az előzmény trilógia első része, ami szerencsére már jobban sikerült darab.

  Ha felépítenek egy jó alapvilágot, akkor már csak a sztorit kell csavarni és a szereplőket megtartani, jobbra-balra mozgatni. Clare ezt is tette, az Árnyvadászok világára alapozott ebben a kötetben is, hiszen ezért előzmény, de sok hasonlóságot nem kell keresni a Pokoli szerzetek és a Végzet ereklyéi között, mert másabb. Kíváncsi voltam, hogy Clare hogyan tudja áthelyezni a jól kidolgozott világát egy másik korba és egy másik műfajba, ha a steampunkot más műfajnak tekinthetem. 

  Bátran kijelentem, hogy Clare nagyon jól megoldotta a feladatot. A modern kor világából elég nehéz lehet átvinni egy történetet egy olyan korba, amikor még nem is élt az ember. Fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen lehetett akkor az élet, de a tanult dolgok alapján azért el tudjuk képzelni a viktoriánus kort. Clare-nek sikerült éreztetnie a ködös London hangulatát, a kor sajátosságait (pl. öltözködés) és jól bánt a női és férfi szerepekkel is. Tessa többnek tűnt tizenhat évesnél, okosabb és talpraesettebb is volt, nem egy tini, hanem egy igazi nő. Ezt az érzést az is erősítette, ahogy a férfi szereplők bántak vele, egy igazi hölgynek tekintették. Will persze a maga szemtelen módján tette ezt. 

  Ugyan a történet csak nagy vonalakban hasonlít a Végzet ereklyéire az Árnyvadászok miatt, egyébként nem. Más kaliberű a főgonosz, máshonnan indul a konfliktus és a megoldandó problémák is másabbak. Érdekes volt a történet, de egy kicsit sajnáltam, hogy Clare itt érezhetően gyengébben bánt a rejtélyekkel, mint a Végzet ereklyéinél. Elég sok rejtély előbb kiderül számunkra, mint a szereplők számára és ez bosszantó is lehetne, de a stílus és a hangulat miatt nem foglalkoztam vele annyira. Azért remélem, hogy a sztori fogja "vinni" a sorozatot nemcsak a hangulat, de ez majd kiderül, ha megjelennek a további részek.

  A karaktereket vegyesen szerettem és utáltam. Tesst sokkal jobban kedveltem, mint annak idején Claryt, Tessa felnőttebb és talpraesettebb. Míg Claryn érezni lehetett, hogy tini, addig Tessán nem. Én végig úgy érzetem, hogy minimum 19 vagy 20 éves. Persze Tessának más is a szerepe, mint Clarynek volt, más korban is él és jobban magára hagyatott. Will nekem is egy az egyben Jace volt, mégsem tudtam jobban megszeretni. Jace alap, őt nehéz überelni. Aki viszont nagyon a szívemhez nőtt, az a szerelmi háromszög egyik csúcsa, Jem. Jem alakja újdonság volt, őt nem tudom kihez hasonlítani. Nemcsak a sorsa, de maga a személyisége is egy színfolt volt a történetben és nagyon remélem, hogy nem történik már vele több tragédia. 

  A többi árnyvadász közül Henry volt a legmulatságosabb, tipikusan az őrült professzort testesítette meg. A többiek viszont nem hagytak bennem annyira mély nyomot. Ettől függetlenül jó volt olvasni az előző generációról, akiknek a leszármazottairól szól a Végzet ereklyéi sorozat. Magnus Bane pedig maga volt a kellemes meglepetés, igazság szerint elbírta volna a könyv, hogyha még többször felbukkan és bővebben láthatjuk a múltbeli életét. 

  Szerencsére a történet másságának híre már előbb utolért, mielőtt a kezembe vehettem a könyvet, ráadásul a steampunkért is rajongok, így hogyha elvonatkoztatok a Végzet ereklyéitől, akkor nagyon jó volt a könyv, de Clare nem tudta magát túlszárnyalni. A történet csavarossága gyengébb volt, kevésbé tűnt mozgalmasnak a könyv, kevésbé tudott a fotelhez szegezni, ráadásul mintha a szereplők is kevesebben lettek volna. Henry, Tessa és Jem alakja újdonság volt, de Will szinte Jace másolata, a többi karakter pedig nem volt annyira erős. Jobban érdekelt a Végzet ereklyéiben lévő mellékszereplők sorsa, mint itt, talán itt nem is volt annyira kidolgozott hátterük. Hiányzott a hatalmas nagy konfliktus is a háttérből, nem látom magam előtt azt a nagy vezérfonalat, ami továbbviszi a sorozatot, inkább kisebb elvarratlan szálak vannak. A szerelmi szál is kevésbé foglalkoztatott, mint a Végzet ereklyéiben, ugyan itt is csak kialakulóban vannak az érzelmek, mégsem érzetem azt a nagy feszültséget. Hiányzott a nagy csavar is, ami a Végzet ereklyéire jellemző volt, ettől függetlenül várom a következő részeket, mert Clare világából sosem elég. 

Miért olvasd el? Ha Clare rajongó vagy, kihagyhatatlan. Ha szereted a steampunkot vagy még csak ismerkedni szeretnél a műfajjal, akkor nagyon jó választás a könyv. A Végzet ereklyéitől függetlenül is olvasható és élvezhető, mert a történetek között csak az Árnyvadászok léte hasonló. 

Miért ne olvasd el? Szerintem nagyon is érdemes elolvasni, egy ok van, ami miatt nem ajánlom: ha nem szereted a steampunk stílust, akkor nem fog tetszeni ez sem. 

_______________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jem, Henry, Will

Nem tetszett: a történet kevésbé volt csavaros, mint azt Clare-től elvártam.

Tetszett: a steampunk stílus, a könyv hangulata és az utánozhatatlan világ.

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

Oldalszám: 472 oldal

_______________________________________________________________________

Tovább