Ellen Schreiber - Vampire Kisses - The Beginning (A kezdet)

Miért pont ez? Amazon.com-on böngésztem és be kell vallanom, hogy a borító rögtön magával ragadott, a vámpír szóról már nem is beszélve.

Hivatalos (magyar) fülszöveg: A tizenhatéves Raven belevaló gótikus csaj, aki megszállottan rajong a vámpírokért. Apró szülővárosát Uncsifalvának csúfolja, ahol számkivetett különcként él a jóravaló, ám minden fantáziát nélkülöző tisztes polgárok közt. De már nem sokáig. A lenyűgöző és állítólag kísértetjárta régi udvarház már évek óta lakatlanul és bedeszkázva áll a Benson-domb tetején. Egészen addig, amíg titokzatos és különös új lakói be nem költöznek. Vajon kik ezek a hátborzongató idegenek, különösen a jóképű, sötét és zárkózott Alexander Sterling? Vagy talán inkább micsodák? Lehetséges volna, hogy a városi pletyka ezúttal a döbbenetes igazat szólja? Valóban vámpírok? Raven, aki titokban vámpírcsókra vágyik, kockára téve saját halandóságát és Alexander szerető bizalmát, minden áron tudni akarja az igazságot. Ellen Schreiber hajmeresztően izgalmas románca két magányos lélek történetét meséli el, akik egy olyan városban ismerkednek meg, és szeretnek egymásba, ahol a szürke hétköznapiság uralkodik. Az események azonban döbbenetes meglepetéssel zárulnak.

Vélemény: A fülszöveg nagyjából el is mondja a történet lényegét, így csak egy-két apró  kiegészítést tennék hozzá. Raven (végre!) nem egy átlagos tinilány karaktere, akikhez eddig volt bőven szerencsém. Nem az iskola legnépszerűbb lánya, de nem is az a szürke kisegér, aki esetlenül csetlik-botlik és mégis buknak rá a pasik, hanem Raven egy belevaló kiscsaj, aki bizony beszólogat mindenkinek és akárkitől megvédi a legjobb barátnőjét Becky-t. Egy kis virgonc és vadóc tinédzser. Annak ellenére, hogy kirekeszti őt a társadalom és legfőképp az iskola (a gót stílust egyedül ő képviseli a tipikus habos-babos kisvárosban), szerintem nagyon jól elboldogul a kis világában, mondhatnám azt is hogy boldog. Nem nyavalyog, mint a legtöbb tiniregény főszereplője, hanem csak teszi a dolgát töretlenül. Amit a fejébe vesz, azt meg is csinálja, ha kell, akkor egyedül.

  A történet legelején bepillantást nyerhetünk Raven gyerekkorába, egészen az óvodától kezdve és már ekkor megtudjuk, hogy ha felnő, akkor vámpír akar lenni. Ezt olyan természetességgel jelenti ki, mintha csak azt mondaná, hogy orvos vagy ügyvéd lesz. Hippi szülei (akik egyébként nagyon jó fejek) engedékenyek vele, így már kiskorától kezdve nézi a vámpír filmek klasszikusait. Ravennek mindene sötét, a haja, a körme, a ruhája, a szobája. A viselkedése és a gondolkodásmódja viszont vita tárgyát képezi.. Néha okosabbnak és felnőttesebbnek tűnik a szüleinél, néha viszont a regénybeli életkorát (16 éves) sem üti meg. Ez még nem is olyan nagy baj, mert kezd felnőni és ebben az időszakban gyakori az ilyen viselkedés, de mégis valami hiányzott az igazi és mély karakterhez, legalábbis nekem. (Bár egy könnyed tiniregényben nem feltétlenül kell, hogy olyan mély személyisége legyen, mint egy háborút megjárt embernek.) Mondhatnám azt is, hogy egy kicsit egysíkú, mert csak a "vámpírlét" lebeg a szeme előtt, más nem is nagyon motiválja és foglalkoztatja. Addig is, míg nem tud vámpírrá válni, a külsejével és a környezetével próbálja helyettesíteni a vámpírvilágot.

  Tulajdonképpen meg van mindene, szerető családja, van egy kisöccse, akit mindig Nerd Boy-nak hív (magyar fordításban Buzgó Mócsing) és mindig veszekednek egymással, mint ugye, ahogy a testvérek szoktak. Van egy jó barátnője Becky, aki egy farmon lakik a családjával, Raven mégis magányosnak érzi magát, hiszen hozzá hasonló ember nincs a városban. Az iskola egyik legjobb pasija, Trevor felkavarja egy kicsit az unalmas életét, ugyanis állandó vitába keverednek egymással. A srác nem képes megemészteni, hogy már minden lányt megkapott, vagy minden lány imádatát kivívta már az iskolában, egyedül Ravent nem sikerült meghódítania. Nekem nagyon tetszettek azok a részek, ahol Trevorral szócsatába keverednek, hiszen ebből is látszott, hogy Ravent nem kell félteni semmitől.

  Aztán a városba új lakók érkeznek, akik a Benson-domb tetején lévő elhagyott házba költöznek, amiről már évek óta az a hír járja, hogy egy nő szelleme kísért benne. Raven egyszer már járt itt kisebb korában, amikor elhagyott volt az épület, így most sem akadályozza meg semmi abban, hogy újra betörjön, amikor a titokzatos lakók beköltöznek. Raven különösen vonzódik ahhoz, ami ijesztő és minél rémisztőbb helyen van, vagy minél hátborzongatóbb dolgokat lát és hall, annál boldogabb és annál inkább elemében van. Persze, benne is ott van a félsz, de miután megijed valamitől, jön a mosoly és a cool-ozás.

  Így találkoznak össze Alexander Sterlinggel, aki Jamesonnal, a Creepy Man-nel költözött a házba. A "gót" srác azonnal felkelti Raven érdeklődését, hiszen végre egy hozzá hasonló került a városba. Miután a pletykák is arról szólnak, hogy ők vámpírok és Raven is gyanakodni kezd a fiú kilétét illetően, még jobban ragaszkodni kezd Alexanderhez, bár az elején egy kicsit tart tőle. Innentől kezdve pedig lakatot teszek a számra és az ujjaimra, nem mesélem el a történetet.

  Én angolul olvastam a könyvet és angolul is fogom folytatni. Volt szerencsém beleolvasni a magyar fordításba és áldom a szerencsémet, hogy nem magyarul kezdtem el a sorozatot, mert akkor lehet abba is hagyom. Mivel a teljes magyar könyvet nem olvastam el, nem véleményezem a fordítást, sőt tisztelem a fordítókat, mert hiába beszélik jól a nyelvet, elég nagy munka lehet hűen visszaadni az író stílusát és szóhasználatát. Vannak nagyon jó fordítások és az is előfordult már, hogy magyarul tetszett egy könyv, angolul nem, de ebben az esetben inkább maradnék az angolnál. A humor kiváló a könyvben, de angolul. A szerelmi rész is kiváló a könyvben, de nekem ez is angolul tetszett jobban. Magyarul egyszerűen nem lehetett visszaadni Raven humoros mondatait megfelelően és azt sem, ahogy az érzéseit kommentálja. Egyik példa a "Knight of the night" - Az éjszaka lovagja. Angolul rímel, sajtos csengése van, magyarul valahogy nem érzem annyira a varázsát. Az angolban vannak olyan szavak, amik megfelelőbben érzékeltetik számomra az érzelmeket, legyen az ijedelem vagy szerelem. (A Dullsville és az Uncsifalva párosításra meg inkább nem mondok semmit.)

  Raven karaktere a legkidolgozottabb, hiszen ő a főszereplő, de a mellékszereplőkkel sem volt annyira nagy gondom, mindenkinek volt tipikus jellemzője, amivel rá tudtam húzni valami meghatározót. Trevornál érzékeltem, hogy egy beképzelt, elkényeztetett, gazdag fiú, Becky-nél is érzékelni lehetett, hogy ő is egy kívülálló és bizony rászorul Raven "védelmére". A szülők hippikhez méltón bohókásak voltak, Nerd Boy, pedig egy tipikus fiatal gyerkőc, aki egy zseni. 

  SPOILER! Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy Alexander Sterling egy vámpír (azért kiteszem a figyelmeztetést), de nem a Meyer-féle modell és kirakat vámpír, hanem inkább a klasszikusabb fajta. Ennek kimondottan örültem, mert bár nagyon nagy hatással volt rám az Alkonyat és még az első kötetig (és a filmek megjelenéséig) imádtam is minden sorát, addig nem tudtam megemészteni, hogy Meyer szétkutyulta a klasszikus vámpírmitológiát. Itt viszont Schreiber visszatér a gyökerekhez, koporsóban alvás, fokhagymától való irtózás, eltiltás a naptól és erősebb fényektől, nincs tükörképe stb. Raven is ebben a klasszikus vámpírképben hisz megszállottan és ehhez a világhoz akar tartozni, hiszen Draculán és Anne Rice könyvein nőtt fel. Megjegyzés: Az első kötetben még nem ennyire nyilvánvaló a vámpírkép, de a későbbi kötetekben igen.  SPOILER VÉGE!!!

Alexander karakterét egyenesen imádtam, hiszen titokzatos, csendes és visszahúzódó, nem is az ellenállhatatlanul jóképű és divatmániás srácok közé tartozik, mégis Raven szemén át érzékeljük, hogy kinézetre és viselkedésben is kenterbe veri Bella Edward-ját. (Lehet szidni!) Úgy érzem, hogy Alexander személyisége meglepetéseket is tartogat a következő kötetekre, hiszen még annyira nem ismerjük meg, ahogy Raven sem. Alexander művészlélek, nagyon jól tud festeni, romantikus, de nem csöpög a nyál a szájából és nincsenek ordítóan sablonos szövegei. Látszik a szemeiben a magány, az elhagyatottság érzése, ezt Raven elég sokszor ki is hangsúlyozza, amitől még érdekesebbé válik a karakter. Folyamatosan azon gondolkodunk, hogy vajon mitől lett ilyen szomorkás Alexander, mi történt vele, ami ennyire megtörte? Mi volt a múltjában? Schreiber nagyon jól bánik a titokzatosság érzékeltetésével és szinte Ravennel együtt görcsölünk és izgulunk azon, hogy mi fog történni, kicsoda Alexander és mi történhetett vele a múltban. A szerelmi szál is kimondottan tetszett, nincsenek csöpögős jelenetek, nincs nyálcsorgatás és oldalakon át tartó áradozás a másik külsejéről és lelkéről, az írónő egy-két szóval elintézi az érzelmeket és a leírásokat, de azok olyan szavak, hogy nem is kell többet írni. 

   Összességében jó volt a könyv és szórakoztató perceket okozott, némelyik részletet újra elolvastam és hangosan nevettem rajta. Az osztályozás problémát okoz, mert nem tudom mihez hasonlítani sem a történetet, sem a stílust. Nem komédia, de lehet rajta nevetni, nem tragédia, de lehet rajta egy kicsit pityeregni, nem is egy kalandregény tele izgalmakkal, mégis lehet rajta izgulni. Nem a környezet vagy a világ teszi fantasy regénnyé, mert a valóságban játszódik, hanem inkább a benne szereplők teszik azzá. Ez egy tini szerelmes regény, fantasy-vel fűszerezve.

Miért olvasd el? Mert nagyon szórakoztató és tökéletesen kikapcsol. A humor, főleg a főszereplő Raven Madison stílusa kiváló. Ha szereted a vámpíros történeteket, akkor egyértelmű, hogy el kell olvasnod, de ne várd a Meyer-féle cukros világot, mert azt ebben a könyvben nem kapod meg. Az itteni világ sötét, komor és egy kissé szomorkás, de a humor mégis egy laza történetté teszi. A vámpírkép klasszikus, az előnyei és a hátrányai is megjelennek benne.

  Izgalom is akad benne bőven, bár ne számíts világméretű akciókra és nagyon véres jelenetekre, mert az nincs, mégis folyamatosan izgulsz a szereplőkért. A karakterek egytől-egyig szerethetők és minden meg van ahhoz, hogy a komor világot átérezd, elhagyatott ház, temető, Halloween ünnepe. A szerelmi szálat sem mondanám szokványosnak, sőt! A könyv vége tényleg eléggé meglepő. (A mazochista részem így is hagyta volna a történetet és nem kívánta a folytatást, de azért kétségbeesetten, krokodilkönnyeket potyogtatva nyúltam a következő kötetért, hajnali háromkor.) 

Miért ne olvasd el? Személy szerint nem találok indokot, hogy miért is kéne ezt a könyvet kihagyni, ha szereted a fantasy-t és a vámpírokat, de ízlések és pofonok különbözőek. Akit zavar a sok humor, mert esetleg komolytalannak érzi tőle a történtet, az ne olvassa el. Akinek nem tetszik a klasszikus vámpírkép és a  kicsit komorabb hangulat, az is tovább keresgélhet más olvasnivaló után. Lehetnek olyanok is, akiket idegesíthet Raven stílusa és a karaktere, mert megszállottan vámpír akar lenni és ezért sokszor meggondolatlan, illetve butácskának és sablonosnak tűnhet, mert azon kívül, hogy az éjszaka gyermeke akar lenni és Alexander párja, addig más célja és motivációja szinte nincs is. Csapot-papot, családot is otthagyna ezért az álomért, legalábbis egyelőre így gondolkodik. Valakit pedig zavarhat az egyik szál hollywoodi húzásnak tűnő lezárása, illetve a sok párbeszéd és a kevesebb leírás.

_____________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: Raven és Alexander 6/5 pontból, többi szereplő: 4/5 pontból

Párbeszédek: 6/5 pontból

Leírások: 6/5 pontból (amikor van) összességében 4/5 pontból

Tetszett: Humor, hangulat és a történet, szóval minden, de kiemelném Raven és Nerd Boy viszonyát, illetve a ház leírását.

Nem tetszett: Kevésbé ismerjük meg Alexandert és nem látunk bele a fejébe, egy kicsit passzív.

Kedvenc: Raven, Alexander, Jameson és Nerd Boy(!!!) 

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó/Vörös Pöttyös Könyvek, 2011

              Külföldön, 2003

Oldalszám: 202 oldal
_____________________________________________________________________________________