Miért pont ez?
Úgy látszik, hogy a könyvek borítója a gyengém, mert ezt a könyvet is
ezen az elven szúrtam ki magamnak egy Amazon-os böngészés során. Olyan
kísérteties és megnyugtató egyszerre. Ráadásul a regény vámpíros és
szerelmi történet. Ez a sorozat első kötete, négy már megjelent, de jön
az ötödik.
Történet:
A tizenhét éves Alice Bonham élete a feje tetejére áll, amikor
megismerkedik Jack-kel, aki egészen más, mint a többi srác, illetve a
többi ember, akivel csak Alice élete során találkozott. Egyre többet
lógnak együtt, aztán Jack elviszi őt a családjához, ahol Alice
megismerkedik Jack bátyjával, Peterrel. Nem elég, hogy Alice-ben
megmagyarázhatatlan érzelmek fejlődnek ki Jack iránt, még Peter is
leveszi őt a lábáról. Alice ellenállhatatlanul vonzódni kezd Peterhez,
szinte alig kap levegőt, ha a srác közelében van, de Peter szó szerint
utálja őt, ezzel kétségbeesésbe taszítva a lányt. Aztán az is kiderül,
hogy Jack és a családja miért olyan furcsák. Hát azért, mert vámpírok.
Vélemény: Az
írónő nagyon fiatalnak tűnik és kíváncsi voltam, hogy mit alkotott,
mert rengeteg olyan kritikát olvastam a könyvsorozatairól (még kettőről
tudok plusz egy önálló regényről), hogy "életem legjobb könyvei", "sosem olvastam még ilyen jót",
aztán jött az ellentmondás, hogy az írónő tulajdonképpen lemásolta az
Alkonyatot, csak néhol átírta a jeleneteket. Bár az alapszituáció nekem
inkább a Vámpírnaplókra hajazott, de reméltem, hogy egyikhez sem
hasonlít majd és egy új, klassz történettel gazdagodok. Az Alkonyat az
Alkonyat, lefutotta a maga körét, hagyjuk szépen békén. A
Vámpírnaplókkal szintén így vagyok, a könyveket nem vagyok hajlandó
tovább olvasni (három kötetnél megálltam), csak nézni a sorozatot, de
abból se kell több koppintás.
Ez a sok áradozás és csodálat, ami körülveszi külföldön ezt a sorozatot
már előítéletessé tett, főleg azért is, mert az Alkonyathoz
hasonlítják. Hát ez a könyv minden volt, csak nem Alkonyat koppintás.
Szívesen elbeszélgetnék azokkal, akik így gondolták, mert szerintem el
se olvasták Amanda Hocking könyvét, vagy abszolút nem tudnak különbséget
tenni történet és történet között. Olvastam egy aranyos kis listát is,
ami párhuzamot von a két könyv között, de én nem találtam meg azokat a
kulcsmomentumokat, ami alkonyatossá tenné a történetet. Ha egy könyvben
vámpírok vannak és egy fiatal lány, aki összegabalyodik velük, az még
nem Alkonyat. Csak egy alapsablon, de ha jól van megírva, akkor nem
érdekel, mert ugye kimondottan az ilyen történeteket "vadászom", oly sok
másik emberrel egyetemben.
Tehát, adott nekünk Alice, aki a barátnőjével bulizni megy, de nem
engedik be őket a szórakozóhelyre, így hazaindulnak gyalog. Útközben
megtámadja őket egy csapat srác és egyértelmű, hogy mit szeretnének a
lányoktól, akik elég rendesen ki vannak öltözve és egy elhagyatott,
sötét helyen sétafikálnak. Megjelenik Jack és megmenti, majd hazaviszi
őket. Alice-nek feltűnik, hogy minden ember körülöttük úgy viselkedik
Jack-kel, mintha egy hatalmas nagy sztár lenne, akiért meghalnak a nők
egy éjszakáért, de Alice azon kívül, hogy "csak" tetszik neki a srác,
nincs érte megőrülve. Együtt kezdenek el lógni, mint barátok és Alice
egyre több furcsa dolgot vesz észre a fiú körül. Utána megismeri Jack
családját és Petert, akitől eláll a lélegzete, de a fiú semmibe veszi
őt. Ez adja az alapsztorit.
Igazság szerint a fülszövegben leírtakon kívül nincs igazán
cselekményelem a könyvben, nincs főgonosz, nincs egy rakat
mellékszereplő, már a legelején tudjuk, hogy vámpírokról fog szólni és
egy szerelmi háromszögről. Tényleg nincs is más a könyvben, de ettől még
valamiért magába szippantott. Az elején nagyon nyögve-nyelősen ment a
történet, mert már alig vártam, hogy kiderüljön Alice számára, hogy ők
vámpírok, ami kb. majdnem a könyv felénél meg is történik. Addig csak
egy-két kis epizód tarkítja az unalmas iskolai és "otthon fekszek, nem
csinálok semmit" eseményeket. Ez a könyv rovására megy, nem kellett
volna ennyire elhúzni a kitalálósdit és hát nem tűnik túl okosnak a
főszereplőnk se, mert egyértelmű dolgokat nem tud összerakni, ami
értelmes pedig eszébe jut, az meg nem ijeszti el. Simán találkozna
továbbra is Jack-kel, hogyha kiderülne, hogy egy pszichopata gyilkos,
annak ellenére, hogy nem érez iránta halálos szerelmet, csak vonzódást.
Ez nem egy okos gondolat, én fülemet-farkamat behúzva lelécelnék a
gondolattól.
Már párszor belekezdtem és abbahagytam a történetet, mert egy kicsit
unalmas volt, hogy mindent olyan alaposan leír a szerző és nem történik
semmi, miközben várom, hogy mi lesz a konfliktus. Aztán felgyűrtem a
blúzom ujját és nekiestem a könyvnek, mert utálok valamit félbehagyni és
azon kaptam magam, hogy az istenért sem tudom letenni, mert "valamire
várok". Éreztem a könyvben egy feszültséget és egy lehetőséget, hogy itt
lesz még valami, mert egyre több olyan mondat volt, ami piszkálta a
csőröm. Talán épp az volt az egész varázsa, hogy nem sablont kaptam,
ahol van egy főgonosz, aki miatt jobbra-balra menekülni kell, meg
nyomozni, nem is olvastam oldalakon át, hogy szeretlek és ettől
össze-vissza vonaglok a szenvedéstől. Ezt a könyvet vagy nagyon utálni
vagy nagyon szeretni lehet és ettől furcsa összhatása van.
Olvasóként tudjuk, hogy Jack vámpír, ezért feszülten vártam, hogy mit
fog csinálni, amikor pl. Alice megvágja az ujját. Először fel is
nevettem, hogy de vacak húzás, megvágja az ujját! Ki lehetett volna
találni valami ütősebbet, hiszen ez is egy olyan sablon, hogy már egy
általános iskolás gyerek ezt teszi be konfliktusnak a vámpírok mellé. De
aztán azon kaptam magam, hogyha Alice nem is érdekel annyira, Jack
borzasztóan izgat. Mit fog lépni? Elmondja már neki, hogy mi van itt?
Megtudom már végre, hogy mi a fene olyan különleges Alice-ben, amiért
ketten is szerelmesek lesznek belé? Féltem attól, hogy megint egy Bella
Swan-t kapok (csak ott motoszkál az ember agyában az Alkonyat), mert
Alice karaktere olyan semmilyen, így értetlenül álltam a szerelmi
háromszög előtt. Azon kívül, hogy hány éves, hogy suliba jár és van egy
öccse, Milo nem tudunk meg róla semmit. Legalább egy kedvenc szín, vagy
kaja lenne, vagy valami hobbi, ami egy kicsit behatárolja őt és segít
abban, hogy valahova tegyem a főhősnőnket, de semmi. Ez nagyon zavart a
könyvben, mert végig(!!!) nem tudunk meg semmit róla, Alice 1 pontot se
kap. Egy alakhoz se tudom hasonlítani. Nem okos, de nem buta, nem szép,
de nem csúnya, nem erőszakos, de nem is kis naiva. De! A végére
rájöttem, hogy nem is fontos, hogy Alice milyen, vagy ki ő valójában,
mert klassz történet és klassz karakterek veszik körbe, a gondolatairól
már nem is beszélve.
A könyv elejétől az a kérdés volt bennem, hogy mi a fenét esznek
Alice-on, amikor nincs benne SEMMI! Azt a megoldást, hogy "mert, csak",
illetve "valamire fel különlegesebb a véred, mint a több millió
embertársadé" és "mert tetszik, hogy buta, esetlen és szerencsétlen
vagy, de olyan édes" már egyszer kiröhögtem. Tartottam attól, hogy
Amanda Hocking is valami hasonló értelmetlenséggel magyarázza majd, hogy
miért pont Alice vonzó, míg mások nem, de egész meglepően és klasszul
oldotta meg. Annak ellenére, hogy nincs főgonosz, meg izgalmas, kalandos
jelentek, ezt a "magyarázatot" tette meg fő szempontnak, amiből az
egész történet kialakul. Ez teszi a szerelmi háromszöget izgalmassá és érdekessé is.
Az érdekes szót nem véletlenül hangsúlyozom ki. A könyv eleje unalmas, a
történet sablonosnak tűnik elsőre, a főhősnőnk karaktere lehetne jobban
kidolgozottabb is, de a könyv piszkosul érdekes.
A könyv közepe táján hirtelen értelmet nyert, hogy miért is untam végig
az elejét. Miért kellett Alice és testvére, Milo szokásait és
beszélgetéseit végigolvasnom, miért kellett a cseppet sem szimpi anyuka
fejmosásait végigrágnom és miért is kellett nekem a semmittevésről
olvasni. Volt értelme, ugyanis az egész könyv inkább egy elmélkedés
tiniknek a vámpírlét előnyeiről és hátrányairól. Alice tipródása reális,
elgondolkodtató és érdekes lett, nem pedig unalmas, vagy naiv nyávogás.
A végére már nem érdekelt, hogy ki ő, mi a hobbija, szinte semmi más,
csak az, hogy miről hogy vélekedik, mi fog történni vele és a
vámpírjainkkal, illetve hogy fog dönteni. Úgy voltam vele, hogy akármi
is történik nem oszt nem szoroz, mert láttam és éreztem az előnyöket és a
hátrányokat. Nagyon sok "vámpírfan" van, aki azon sóhajtozik, hogy
miért nem léteznek? Vagy én is vámpír akarok lenni! Itt viszont, Amanda
Hocking könyvében elgondolkozol rajta, hogy mi lenne ha..., úgy, hogy tényleg átgondolod Alice-szal együtt.
A vámpírlétre számomra egy teljesen elfogadhatónak tűnő magyarázatot ad
Hocking, persze nem ő találta ki, mert már valahol találkoztam ezzel a
megoldással, de úgy vezeti végig a gondolatmenetet, hogy akár még
hihetőnek is tűnne, hihetőnek tűnik a köztük lévő vonzódás is. Itt el is
jutottam Hocking vámpírképéhez, amire azt mondom, hogy a klasszikus és
az alkonyatos verzió között van, de inkább a klasszikus képet
modernizálja. Gazdagok a vámpírjaink, persze, hiszen volt idejük
felhalmozni a pénzt, de azt is megtudjuk, hogy ennek a gazdagságnak
praktikus okai vannak, nincs közük a "lenyűgöző akarok lenni és hát
gazdag, mert miért ne" hozzáálláshoz. Van szupererejük és
szuperképességük, de nem annyira kiélezve, mint az Alkonyatban. Itt
tulajdonképpen nincs is jelentősége egyiknek se. Hocking célja nem az
volt, hogy csillogó vámpírokat csináljon, akiért meg kell dögleni a
csajoknak, hanem az volt a célja, hogy megmutassa, milyen lehet
vámpírnak lenni a valóságban.
Az itteni vámpírok számomra nagyon érdekesek voltak, nem nyálat
csorgattam rajtuk, meg azon sóhajtoztam, hogy hú, de jó lenne Alice
helyében lenni, hanem pislogás nélkül a történetükre fókuszáltam, mert
mindegyikőjüknek volt valami története és nem hihetetlen vagy sablonos,
hanem olyan, ami bizony elképzelhető a mi világunkban is, nem csak
abban, amit Hocking alkotott. Ráadásul a múltjuk megismertetésének nem a
szánalomkeltés vagy az elbájolás volt a célja, hanem magyarázat volt a
konfliktusra, ami Alice-ben keletkezett. Egy idő után azt vettem észre,
hogy tulajdonképpen Alice olyan, mint egy olvasó vagy egy narrátor, aki
belecsöppen a történetbe, de nem érdekes, hogy ki ő, hanem az, hogy mi
történik vele. Innentől kezdve nem hiányoltam a karakterizálást, mert
teljesen lekötöttek az olvasottak, a gondolatok és a jelenetek. Volt
benne egy-két olyan rész, amit többször is elolvastam, mert
megdöbbentően jó volt és már el is felejtettem a "megvágtam az ujjam"
klisés jelenetét, mert bőven lemosta az a pár jelenet.
Amanda Hocking nagyon részletesen ír és szépen. A szlengnek itt nem
volt helye, így inkább az okozott problémát, hogy a sok jelzőt és
melléknevet megértsem (angolul olvastam, magyarul nem jelent meg), mert
nem egyszerűen írt. Az érzelmeket nagyon jól átadta és ami meglepőbb
volt számomra, hogy olyan érzelmeket is kiváltott bennem, amiről egy
büdös szót nem írt. Nem írta le pl., hogy Alice és a testvére, hogyan
érez a nekem nagyon is elítélendő és antipatikus anyuka iránt, mégis a
párbeszédeikből éreztem a mögöttes, kimondatlan mondanivalót és a
fullasztó és elkeserítő légkört. Milo-nak is van egy titka, ami ugyan
nem ismeretlen már a mostanában megjelenő YA könyvekben, mégis nem
viccet vagy töltelék dolgot csinált belőle, hanem egy fontos érzelmi
momentumot. Milo alakja egyébként elég furcsa a könyvben, de számomra
szerethető volt, amellett, hogy sajnáltam.
Összességében először hiányérzetem volt és nem tetszett annyira a
könyv, de aztán végiggondoltam, hogy mit is olvastam el, lesöpörtem
magamról az előítéleteket, kizavartam a fejemből az előzetesen olvasott
kritikákat és az Alkonyathoz való hasonlításokat és rájöttem, hogy egy
nagyon is klassz könyvet tartottam a kezemben. Nincs benne kaland és
izgalom, nincs főgonoszunk vagy összeesküvés-elméletünk, sem humor,
mégis borzasztóan érdekfeszítő gondolatok voltak benne, olyan hangulat
és érzelemvilág, olyan vámpírok és karakterek, amik miatt nem tudtam
letenni a könyvet és nagyon várom, hogy olvashassam a következőket, mert
tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni. Érezhető volt, hogy ez
egy sorozat első kötete és a vége a levegőben lóg, vártam volna egy
lezáró fejezetet, de nem jött, és még vártam volna valami főkonfliktust,
ami a történet alapvázát adja, de azt is érezni, hogy itt még lesz
valami és nagyon érdekes lesz továbbra is. A következő kötetek
fülszövegei egy nagyon alaposan kidolgozott vámpírvilágot ígérnek és
mivel az itteni vámpírok felüdítően másmilyenek voltak, ráadásul a
szerelmi szál is furcsán alakult, érhet még több meglepetés.
Miért olvasd el? Mert
a vámpírok, a könyv világa, a hangulata és a szerelmi szál is nagyon
érdekes. Jók az érzelemábrázolások és a vámpírok szerethetők. A könyv
végigvisz azon a gondolatmeneten, hogy megéri-e vámpírnak lenni, ha
lenne rá lehetőséged. A szerelmi szál izgalmas és van benne valami
varázs, ráadásul senki se lehet senkivel. Jaj, és majdnem kihagytam: van
benne erotikus vérszívás, annak ellenére, hogy szex nem szerepel a
könyvben, de pótolja azt.
Miért ne olvasd el? Ha
a Meyer-féle gyémántbőrű és különböző képességekkel ellátott vámpírokat
szereted, akkor az itteniek nem fognak tetszeni, mert ők sokkal
komolyabbak. Ha a "tíz körmömet lerágom az izgalomtól" könyvre vágysz,
akkor válassz mást, mert ebben nincs Grál és hozzá hasonló tárgyak
keresése, nincsen vámpírtanács, meg felettes hatalom, sem főgonosz.
Senki se kergeti a hőseinket és rázza rájuk az ujját fenyegetően. A
konfliktust a szerelem és annak keserédes problémája adja, de az bőven
elég. Ez nem egy humoros és kalandos történet, hanem elgondolkodtató és
komor hangulatú.
_______________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból (A vámpírok mentették meg a 3 ponttól)
Párbeszédek: 4/5 pontból
Leírások: 5/5 pontból
Karakterek: Alice-t nem tudom értékelni, a többiek 5/5 pontból
Tetszett: A vámpírok, a világ, az érzelmek leírása és a vérszívásos jelenetek.
Nem tetszett: Egy kicsit lassú az eleje.
Kiadás: lulu.com, 2010, május 5.
Oldalszám: 265 oldal
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése