Miért pont ez? A
kiadó egy másik könyvének hátuljában láttam először ajánlatként a
történetet, de különböző okok miatt nem jutottam el odáig, hogy el is
olvassam. Egy idő után észrevettem, hogy mekkora rajongótábora lett a
könyvnek, filmet is készítenek belőle, ráadásul egy Molyos kihívást is
találtam hozzá, így muszáj voltam a kezembe kaparintani.
Történet: A
történet a Panem nevezetű országban játszódik, ami Észak-Amerika
romjain jött létre. Fővárosa a csillogó Kapitólium, amiben amilyen
jómódban és gazdagon élnek, olyan szegényen és tehetetlenül tengetik
napjaikat a környező tizenkét körzet lakói. Évtizedekkel a történet
ideje előtt, tizenhárom körzet létezett, de a Kapitólium könyörtelenül
eltiporta a Tizenharmadikat, mikor lázadás tört ki. Ezzel a
szörnyűséggel kívánták emlékeztetni a körzetek lakóit, hogy a Kapitólium
kezében van a hatalom és ők bármit megtehetnek, ne merészeljen senki
sem lázadni. Hogy a fenyegetés még teljesebb legyen, a Kapitólium egy
valóságshow keretében minden évben megrendezi az Éhezők Viadalát, ahol
minden körzetből egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiú és egy lány
vesz részt, persze nem önszántából. Az aratóünnepségen húzzák ki a
résztvevők nevét, hogy utána elszállítsák őket egy arénába egy
ismeretlen helyre, hogy ott egymással és a természeti viszontagságokkal
megküzdve egyetlen egy ember maradjon talpon. A nyertes egész életében
jómódban élhet. A történet egyik főszereplője, Katniss egyedül él az
édesanyjával és kishúgával a Tizenkettedik körzetben, gyakorlatilag ő a
családfő, ő viszi haza az élelmet, amit legjobb barátjával Gale-lel
illegálisan levadásznak a közeli erdőben. Mikor Katniss kishúgát
sorsolják ki a Viadalra, a lány gondolkodás nélkül a helyébe áll, így
húga helyett őt viszik el a Viadalra, Peeta-val, a pék fiával, hogy a
Tizenkettedik Körzetet képviseljék a Viadalon.
Vélemény: Amióta befejeztem a könyvet, csak azt bírom hajtogatni ugrándozva, hogy Úristen, Úristen, Úristen! Évek óta nem olvastam ennyire jó könyvet, mint Az Éhezők Viadala.
De most próbálok valami érdemleges véleményezést kipréselni magamból és
összeszedni a gondolataimat, hogy ne egy kisregény legyen a kritikából.
Az
elején eléggé nyögve-nyelősen tudtam csak olvasni és pár napra félre is
tettem, mert nem szippantott magába a történet. Egyrészt azért, mert
nagyon nyomasztóan indul, nem volt meg hozzá a megfelelő hangulatom,
másrészt a környezetem idősebbjeitől hallottam már ilyen körülményekről
(éhezés), nem is keveset és ezért még jobban megrázott az indítás.
Folyamatosan az idősebb családtagokat, barátokat láttam magam előtt és
belegondoltam, hogy de vacak lehetett így élni és mindezt elviselni.
Hogy az ember mire képes, mit meg nem eszik, hogy életben maradjon.
Persze az ismerősök/rokonok nem vadásztak úgy, mint Katniss, de hasonló
borzalmakat meg tudtak enni és a legszörnyűbb az egészben, hogy a mai
napig, ebben a percben is van rengeteg olyan ember a világon, aki
kénytelen így élni. A borzongásom ellenére az írónő elérte nálam a
szájtátós hatást és nagyon átérezhetően festette le a körülményeket.
Ezért már egy nagy piros pont jár neki és kíváncsi lennék, hogy volt-e
valami személyes tapasztalata, mert mindvégig úgy írta a történetet,
hogy elhittem neki, így is élnek emberek. Olyan részletességgel számolt
be minden egyes túlélési lépésről, hogy csak megrökönyödve pislogtam és
folyamatosan az járt a fejemben, hogy nekem ilyen meg olyan tett eszembe
nem jutna, ha kikerülnék a vadonba.
Aztán
megint elővettem a könyvet és már kezdett bennem mocorogni az
érdeklődés, mert a történet átkerült a Kapitóliumba és addigra volt pár
kis megható mozzanat, ami segített még jobban megkedvelni Katniss-t.
Ahogy haladt előre a történet furcsa érzés volt, nem csak a
főszereplőnek, hanem nekem is áttérni a fényűző dolgokra és átéreztem,
hogy mekkora élmény lehetett egy éhezőnek belakmároznia a legfinomabb
falatokból, de pár oldal után már zavarni kezdett, hogy szinte állandóan
csak a kajákról olvasok hosszasan, meg a divatról, de ez az eszköz
kellett ahhoz, hogy még csillogóbbnak tűnjön a Kapitólium. Vártam már
nagyon, hogy beinduljon a történet és ne a Kapitóliumban totyorogjunk,
már éppen ott tartottam, hogy megint félreteszem, amikor is úgy beindult
a fogaskerék, hogy az utolsó oldalig le se tudtam tenni és úgy
végigizgultam, hogy az hihetetlen.
A
Kapitólium ahhoz képest, hogy a körzetek mennyire elmaradottak és
szegények, olyannyira kitűnt Panem-ből, mintha egy egészen másik világ
lett volna. Mindenhol közvetítették a Viadalt, hightech cuccokkal volt
felszerelve a versenyzők ideiglenes lakhelye, kész divatbemutatót
rendeztek le a kiválasztottakkal és olyan dolgokat is megkaptak, amiről
életükben nem is mertek álmodni. Amennyire megrázott és ledöbbentett az a
képmutató világ, annyira el is varázsolt és úgy voltam vele, hogyha a
szereplők nem is élik túl, legalább tejben-vajban fürösztötték őket egy
ideig és egy kicsit oldódott a hangulatom. Egy idő után már annyira
izgultam értük, mintha a saját ismerőseimről vagy barátaimról olvasnék.
Eleinte
nem tudtam hova tenni a mentort, Haymitch-et, sem Effie-t, de egyre
jobban megkedveltem őket is, nagyon jól bánt az alakjukkal az írónő,
pedig csak mellékszereplők. A legkedvencebb kedvenc a Kapitóliumból, a
stílustanácsadó, Cinna lett. Mielőtt megismertem volna Peeta-t, a pék
fiát, ő lett a rajongásom tárgya, aztán Peeta úgy lesöpörte a színről,
mint szél a szemetet. Peeta lett a plátói szerelem és nem véletlenül,
hiszen nagyon jól kidolgozott karakter ő is. Végig azon izgultam és
abban reménykedtem, hogy megússza az egészet, és bár hittem abban, hogy
szerelmes, néha meginogtam, de bíztam benne, hogy az érzései
valóságosak.
Katniss
karaktere volt a legkidolgozottabb és még el sem kezdődött a Viadal,
már rá tettem volna fogadást, hiszen annyira sokat tapasztalt és
talpraesett lány, hogy meg lehetne irigyelni. Tetszett a csípős és vadóc
stílusa, ami mellett nagyon érző szívű is, a végsőkig óvja a családját
és azokat, akiket megszeret. Különösen akkor került közel a szívemhez,
amikor az édesapjára emlékezett vissza és az otthon maradt családjára,
illetve amikor Ruta-val egy másik kiválasztottal voltak jelenetei.
Érdekes volt, hogy míg az elején minden kiválasztottat sajnáltam, a vége
felé már a halálukat kívántam és ettől elborzadtam. Nem csak azt tudta
ábrázolni az írónő, hogy a résztvevők is így kezdenek el gondolkodni,
hanem még nálam is elérte, hogy így érezzek. Nagyon tetszett az is, hogy
Katniss-ból nem csinált vérengző vadállatot, hanem meghagyta az
emberségét. Bár Katniss néha érzelemmentesnek tűnt, vagy inkább
ellenségesnek, azért ott volt benne mindvégig az érző ember, aki nem
csak önmagára gondol, pedig olyan helyzetbe került, amikor tényleg csak
önmagára számíthatott és önmagával kellett volna foglalkoznia.
Ha
az írónő nem oldotta volna meg ennyire mesterien az érzelmi szálakat,
akkor valószínűleg nem tetszett volna a könyv, mert egy kicsit olyan
ValóVilág, amit utálok és egy kicsit Lost hangulata lett és mindezektől
nem tűnt volna eredetinek, sem kiemelkedőnek a történet. Néhány embernek
ezért nem tetszett a könyv, mert nagyon valóságshow hangulata volt
mindvégig, de ha eleinte engem is zavart, a közepe táján, amikor már
tényleg beindulnak az események nem jutott többé eszembe, hogy bármihez
is hasonlítsam. Azzal voltam elfoglalva, hogy halálra izguljam magam
Katniss-ért, felvont szemöldökkel figyeltem a talpraesettségét és
ötletességét, valamint aggódtam a szerelmi szál miatt is, holott nem az
volt a lényeg a történetben. Már az utolsó oldalaknál jártam, amikor
azon kezdtem el izgulni, hogy csak ne függővége legyen, könyörgöm ne,
aztán csalódtam is meg nem is. A szívem mélyén a happy end-et vártam,
ahhoz vagyok szokva és bár nem lett az, de nem nem is lett az
ellenkezője sem, nagyon jól lezárta az írónő az első kötetet. Kaptam egy
végső megoldást is, meg nem is. Remegve várom, hogy mikor olvashatom a
második részt és mindenkinek csak ajánlani tudom. Azt is megkísérlem
kimondani, hogy ez az egyik legjobb szerelmi szál, amihez szerencsém
volt és a legfurcsább is.
Miért olvasd el? Mert
nagyon-nagyon sokat lehet rajta izgulni, nagyon érdekes a felépített
világ, a szerelmi szál is. Az írónő stílusa is jó és a karaktereket
könnyű megkedvelni. Nagyon tetszett benne, hogy a történetben kijött az
ősi, vadállatias ember a szereplőkben, miközben ott volt a modernebb,
érzelmileg fejlettebb énjük is. (Én öt percig se bírtam volna ki a
vadonban és ezt bevallom őszintén, nagyon durva dolog. Bár nem élünk
ilyen körülmények között, de akkor is.)
Miért ne olvasd el? Erre nincs mit mondanom.
_______________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Karakterek: 6/5 pontból
Kedvenc: Ruta, Cinna, Katniss és PEETA, a plátói szerelmem. :)
Tetszett: Szinte az egész, de legfőképpen az arénabeli jelenetek.
Nem tetszett: Egy kicsit elhúzott volt az eleje és lassan tudtam belemerülni a történetbe, de ez valószínű csak a hangulatom hibája volt.
Kiadás: Agave, 2009.
Oldalszám: 304 oldal
_______________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése