Miért pont ez? Az
írónő könyveit már Gigi *köszönet Giginek a távolból* kritikái által
régebben kiszúrtam magamnak, de most jutottam el odáig, hogy olvassak is
tőle Molyos kihívások alkalmából.
Történet: A
regény önéletrajzi ihletésű, az írónő lányáról szól, aki a drogok
rabjává vált. A lány szemszögéből olvashatjuk a hullámvasúthoz hasonló
élettörténetet, milyen érzés drogfüggőnek lenni, mennyire lehet tőle
szenvedni és attól is, hogy ugyan ki szeretne belőle lábalni, de
egyszerűen nem megy. A tizenhét éves Kristina a nyári szünetben
meglátogatja az édesapját egy másik városban és ott kerül először bajba a
drogokkal, illetve itt esik először szerelembe. Megjelenik Bree, aki
tulajdonképpen Kristina alteregója, a drogfüggő énje. Itt nincs szó
többszörös személyiségzavarról, csak Kristina Bree-nek hívja és mutatja
be magát másoknak, amikor a droghoz közelebb kerül. Bree a vadabb,
flörtölősebb, "teszek a világra" énje Kristinának, ő testesíti meg a
lány merészebb énjét. Kristina annyira szétesik a drogok miatt, hogy
szinte két teljesen különböző embernek érzi magát. Kristina/Bree
hazamegy pár hét után az édesanyjához és a testvéreihez, de otthon is
"megtalálja" a drogot, felborítja az életét, új barátai lesznek a régiek
helyett és a szűz lány el kezd randizni (és persze drogozni) egyszerre
több sráccal is, míg a végén terhes lesz.
Vélemény: Azt
se tudom, hol kezdjem, annyira felzaklatott a könyv, de belekezdek
valahogy. A történetleírásomban nem szerepel spoiler, mert nagyjából ez
szerepel a fülszövegben is és spoilertől mentesen is írom a véleményt,
mert muszáj így megírni, meg akarom hagyni az élményt mindenkinek, aki
egyszer a kezébe veszi a könyvet.
Általában
minden könyvtől vár valamit az ember, szinte már nem lehet
előítéletektől mentesen olvasni. Három dologtól is féltem, az egyik,
hogy Gigi nagyon magasztalta az írónőt és nagyon féltem, hogy ezek után
nem kapom meg azt a katarzist, mint ő. Féltem attól is, hogy ez
versregény és bár szeretem a verseket, ritkán olvasom őket, mert egészen
más élményt adnak az embernek, mint egy regény. Nehezebb őket
feldolgozni, gyakran rajtad múlik, hogy egy képet hogyan értelmezel és
gyakran többféleképpen is fel lehet fogni az olvasottakat. A harmadik,
amitől féltem, hogy életrajzi ihletésű és bevallom őszintén, hogy az
életrajzokat unni szoktam, talán eddig csak egyetlen olyanhoz volt
szerencsém, ami tényleg érdekelt.
Aztán
olvasni kezdtem és elfelejtettem minden félelmet és előítéletet, semmi
sem érdekelt, csak az, amit olvasok és szinte magam előtt láttam
Kristinát/Bree-t, mintha ott állnék mellette. Teljesen kizártam a
külvilágot, hozzám se lehetett szólni, míg el nem olvastam az egészet,
összességében pár óra alatt (egyébként rövid könyv, az oldalszám
ellenére a sajátos formája miatt). Nem zavart a versforma, főleg azért
sem, mert rímet szinte nem is találtam, így nem lett Frédi-Béni komikus
élményem. El is felejtkeztem róla, hogy milyen formában írta meg Hopkins
a könyvet, némelyik jelenetnél pedig rájöttem, hogy más formában nem is
lehetett volna megírni, így volt tökéletes. Mikor Kristina/Bree drogos
állapotban volt, a versforma csak fokozta az érzéseket és szó szerint
éreztem azt, amit ő. Ahogy a szavak egymás mellett/alatt gyorsan
követték egymást szinte már nem is alkottak egy összefüggő mondatot,
mégis annak tűnt és értettem a mondanivalót, és azt is, hogy a
"betépett" állapotában tényleg így gondolkozhatott. A szavak csak úgy
kergették egymást a fejében.
De
mielőtt mindenki azt hinné, hogy ez a történet csak egy drogos lány
szenvedése és elmélkedése, leszögezem, hogy nem. Ez több annál. Bár a
történet nem kimondottan egyedi, mert nap mint nap
történnek/történhetnek ilyen dolgok a fiatalokkal szerte a világban,
drog, tiniterhesség, nemi erőszak (akár a saját barátjuk által, nem
feltétlenül vadidegenre gondoltam), alkohol, suliból lógás, régi barátok
elvesztése, rossz társaságba keveredés, stb. Gyakran az egész mix
megtörténik a fiatalokkal, elindulnak a hullámvasúttal és nincs
megállás. De itt nem is lényeg, hogy egyedi legyen a történet, hanem az a
legfontosabb, hogy van, aki MER írni erről és hitelesen. Mer írni róla
szókimondón, teljesen lecsupaszítva a rossz dolgokat, őszintén, nem
pedig szépítve, mondván, hogy hát tiniknek írok, ezért finomítanom kell
rajta itt-ott. Itt nincs finomkodás, nincs burkolt megfogalmazás.
Kristina
története megrázó, mert mindvégig az ő fejében vagyunk és magával ránt
abba a világba/pokolba, ahol ő él, pedig nem kéne ott élnie. Tudja ő is,
de mégsem képes kilábalni belőle, mert ott a "szörny", a drog, ami
édesdeden suttog a fülébe, ráadásul ott van a másik énje, Bree, aki
mindig magával rántja. Szegénykém nem egyszer véget próbál vetni az
egésznek és egy pillanatra kijózanodik, de aztán mindig közbeszól a sors
és szó szerint vissza taszítja őt a mélybe. Sok esetben nem is
csodálkoztam rajta, hogy újra a drogokhoz nyúl, az ő helyzetében nem is
tudom, mi lett volna a megoldás. Teljesen át lehet érezni, amit ő érez,
meg lehet érteni, hogy min megy keresztül. Teljesen átlagos tinédzser,
semmi olyan megrázó dolog nem történt vele, ami annyira indok lett volna
a drogozásra (a szülei válása és az, hogy a lánytestvére leszbikus,
persze, hogy megviselték, de nem ezért kezd drogozni). Érzelmileg össze
van zavarodva, még szűz, de már megkezdődött a randizás időszaka, hibát
hibára halmoz és sok baklövést követ el, de ki nem hibázott tinédzser
korában? Ezektől a hibáktól lesz esendő, ember és egy átlag tinédzser.
Bree nem csak a drogos énje, hanem Bree testesíti meg a benne ébredező
vonzó nőt, aki lesz/lehetne belőle később, aki segít neki levedleni a
kislányt, bár nem épp a megfelelő módon.
Kristina/Bree
keresi a szerelmet, azt az igazi szerelmet, amire minden tinédzser
vágyik és végig is megy ugyanazokon a csalódásokon. Rádöbben, hogy ez
mégsem az a szerelem, amire vágyott, mert a fiúk tesznek róla, hogy
felébredjen ebből a kábulatból. Elég egy oda nem illő, a szerelemmel
össze nem egyeztethető mondat, vagy kifejezés és Kristina észbe kap,
majd megsérül. Minden egyes alkalom megint indok arra, hogy a droghoz
nyúljon, amitől előjön belőle a "teszek a világra" életérzés. Egy
alkalommal annyira megsérül, hogy már aggódni kezd az ember, hogy ajjaj,
ebből mi lesz? Ezt én biztos, hogy nem élném túl. Ő túléli, de megint
csak droggal. Az édesanyja és a mostohaapja ugyan gyanakszik, hogy nem
stimmel vele valami, ráadásul Kristina annyira megváltozik negatív
értelemben, hogy az anyja megrémül, de nem tudnak mit tenni, mert a lány
nem hajlandó velük beszélni szinte semmiről. A szülők mindent
megtesznek, ami tőlük telik, de a tinédzserek nagyon leleményesek tudnak
lenni, ha arról van szó, hogy ki akarnak szökni a pasijukhoz, vagy
Kristina esetében, ki akar szökni a házból, hogy droghoz, cigarettához,
alkoholhoz jusson és persze a barátja csókjához is.
Mindennek
a tetejébe még terhes is lesz és ez tulajdonképpen a tetőpont. Innen
vagy nagyot lehet zuhanni, vagy pedig észbe lehet kapni és megváltozni,
de nem árulom el, hogy mi történt, ahhoz el kell olvasni a könyvet. A
terhesség témája is nehéz és nagyon érdekes volt olvasni, hogy egy
drogfüggő lányban milyen gondolatokat indít el ez az egész. Persze, nem
kell ahhoz drogfüggőnek lenni, hogy egy 17 éves katasztrófaként élje meg
a dolgot, de itt Kristina történetét ismerve még nagyobb súlya volt az
egésznek. Nem tudom megítélni, illetve még nem lehet megítélni, hogy
helyesen döntött-e ezzel kapcsolatban, mert a történet még két köteten
át folytatódik, amit feltétlenül el fogok olvasni, mert belepusztulok,
ha nem tudom meg, mi történt később.
Hopkins
eleve nehéz témákról ír, mint azt már megtudtam pár kritikából, de
ennek a könyvnek talán azért van nagy súlya és azért zaklatja fel még
jobban az embert, mert olvasóként tudjuk, hogy igaz és megtörtént.
Persze nem szó szerint volt minden így, ezt az írónő is kihangsúlyozza,
de erősen életrajzi ihletésű és ezért borzongtam és a hideg rázott,
ahogy a lelki pokolban jártam Kristinával/Bree-vel. Nem csak a történet
volt elképesztő, hanem az írónő őszintesége és hitelessége is. Nem ő,
hanem a lánya ment végig ezen a kálvárián, mégis annyira élethűen
festett le mindent Hopkins, mintha vele történt volna meg az egész.
Becsülöm nagyon az őszinteségéért, mert míg más "takargatja a szennyest"
a többi ember elől, ő őszintén és bátran "kipakolta" az egész világ
előtt.
A
könyv talán ezért is tiltott olvasmány, mert nagyon őszinte, de most az
öklömet rázom az amerikaiakra, mert fel nem tudom fogni, hogy lehet
ennyire ostobának lenni, hogy kitiltják ezt a könyvet az iskolákból és a
könyvtárakból. Pont, hogy ezt/ilyet kéne olvasni a fiataloknak, mert
ami Kristinával, az írónő lányával megtörtént egy nagyon jó, elrettentő
példa. Garantálom, hogyha egy fiatal elolvasná, főleg egy ártatlan
fiatal, a büdös életben nem jutna eszébe, hogy drogokhoz nyúljon, sőt
elkerülné, mint a tüzet. A szülők helyében ezt és ehhez hasonló
könyvet is nyomnék a fiatal gyerek kezébe és nem csak a semmitmondó,
ostoba kis limonádé sztorikkal tölteném tele a fejüket, amik szerintem
(tisztelet a kivételnek) jobban ártanak, mint pl. a Hopkins könyvek. Nem
egy könyv úgy kezeli a nehéz témákat, mintha viccek lennének vagy
félvállról lehetne venni őket és ezzel pont hogy rossz példát mutatnak.
Ha egy könyvbe belerakom a drogot, mert attól, hú, de vagány lesz a
fiúkarakterem, vagy berakom az alkoholt, mint minden hétvégi parti
kellékét, csakhogy egy kicsit ütősebbnek tűnjön a sztorim, vagy berakom a
nemi erőszakot/öngyilkosságot stb., hogy mélységet próbáljak adni a
karakteremnek, az minden csak nem tanító jelleg és főképp nem elrettentő
példa.
Összességében
a könyv hátborzongató, nehéz, szívet tépő, elborzasztó, felzaklató, de
mégis szép. Hatalmas nagy élmény volt olvasni és a szívembe zártam a
karaktert. Az írónő pedig nagyon szimpatikus lett az őszintesége és
merészsége miatt, bekerült a kedvenc íróim közé. Nagyon szimpatizálok
vele, mint emberrel és felnézek rá a munkássága és a lélekjelenléte
miatt. A honlapján egy-két bővebb információt is meg lehet tudni a lánya
történetéről, illetve a könyv eleji jegyzetből is és ebből kiderül,
hogy miként élte meg és dolgozta fel ő is az eseményeket, illetve hol
tartanak most. Az összes könyvét el fogom olvasni, mert most már
bebizonyosodott, hogy nem csak nagyon jó író, hanem egy szerethető ember
is, akiről ráadásul példát is lehet venni.
Miért olvasd el?
Mert egy megrázó és példaértékű történettel leszel gazdagabb, ami
igényesen lett tálalva. Teljesen beszippant a történet és bár nem egy
izgalmas krimi vagy egy kalandregény, mégis lerágod a tíz körmöd, hogy
mi fog történni a szereplővel. Sok jelenet akár egy önálló versként is
olvasható és tele van gyönyörű mondatokkal és érzésekkel, persze rossz
érzésekkel is, mert nem rózsaszín történet. Könnyen át lehet érezni,
amit a főszereplő érez és ettől szimpatizálni lehet vele.
Miért ne olvasd el? Ha
gyengébb idegzetű vagy, akkor ne olvasd el, mert nagyon felkavaró a
történet és könnyen kihoz a sodrodból. Ha nyomasztó hangulatban vagy
akkor se olvasd, mert "nehéz" a történet, ami után még nekem is muszáj
valami vidámabbat és könnyedebbet olvasni, pedig én bírom a gyűrődést
elég rendesen. Ha pedig nem szereted a nehéz témákat, amúgy sem jutna
eszedbe elolvasni, így felesleges még indokokat felsorolnom.
________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból (plusz még vagy 100 pont)
Karakterek: 6/5 pontból
Kedvenc: Chase
Tetszett: A versforma, az írásmód, az őszinteség és a hitelesség (magyarán szólva az egész)
Nem tetszett: -
Kiadás: Margaret K. McElderry Books, 2004. október 5.
Oldalszám: 544 oldal
________________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése