Történet: Magdalena,
becenevén Lena a jövő Amerikájában, azon belül is egy városkában él.
Közeledik a tizennyolcadik születésnapja, amit elég szokatlanul fog
megünnepelni. Kapni fog egy kezelést, hogy ne tudjon szerelembe esni és
egyúttal megkapja élete párját, akivel a társadalom szerint boldogságban
fogja leélni az életét. Furcsa ellentmondás nekünk, de nem nekik, abban
a világban. A szerelmet betegségnek tartják, halálos kórnak, ezért a
tudósok kifejlesztettek egy olyan módszert, amivel meg tudják
szabadítani az embereket ettől az átoktól, de ehhez meg kell várni a 18
éves kort, nehogy valami maradandó károsodás érje az embereket. Persze,
hogy az utódlás kérdése megoldott legyen, választanak mindenkinek egy
párt, aki a statisztikától kezdve a genetikán át minden
tényezőt figyelembe véve a legideálisabb társ egy egész életre. Az
emberek ilyen irányított világban élnek, elfogadták, megszokták és úgy
tűnik, hogy senkinek sincs ellenére a rendszer. Lena azonban elkapja a
kórt és kételkedni kezd ebben a rendszerben, annak sikerességében és
helyességében.
Vélemény: Szerettem
is meg nem is a könyvet. Ha nem disztopikus lenne és nem Lauren Oliver
írta volna, akkor inkább elmegyek mellette a könyvesboltban és másik
könyvet választok. Érdekes az alaptörténet, de egy kissé túl egyszerű
is. A disztopikus műveket az ember nem azért veszi a kezébe, hogy két
szerelmes miatt izguljon, arra ott vannak a romantikus könyvek, hanem
elsősorban az érdekes és hihetetlen jövőkép és a horrorisztikus világ
miatt. Legalábbis engem elsősorban ezért vonz a műfaj.
Lauren Oliver ért ahhoz, hogy az emberek érzelmeit szépen írja le és
egész jó társadalmi rajzokat is lefest a műveiben, csupa olyan kérdéssel
foglalkozik, amivel mi is nap mint nap. A stílusa és az írásmód
ugyanúgy lenyűgöző, érdekes tájleírásai vannak és különösen fogalmaz.
Maga az elképzelés és az a világ, amit kitalált, nagyon érdekfeszítő
volt, de valahol útközben egy kicsit félrebillent a mérleg.
Lena tárgyilagosan lefesti, hogy milyen is az a világ, társadalom,
amiben él. Megismerhetjük a rendszert, a tényeket, láthatjuk is az ő
szemén át, hogy milyen a még kezeletlen fiatalok és a már kezelt
felnőttek élete. Minden szabályozott és irányított, a járőrök miatt
pedig olykor kegyetlen és drámai az élet. Úgy tűnik, hogy Lena mélyen
hisz benne, hogy jó ez így, készül is a nagy napra, amikor betölti a
tizennyolcadik életévét. Egy kicsit érzelemmentesnek és hűvösnek tűnik a
főszereplőnő, ráadásul vaskalaposnak, ő is azok táborát erősíti, akik
foggal-körömmel védik a rendszert és nem tűrnek meg semmiféle botlást.
Néha ugyan pedzegetni kezdi az írónő, hogy Lena szüleinek milyen
tragikusan alakult a sorsa és ez kihatással van a lány jelenére, de a
lázadás mélyen szunnyad benne.
A konfliktus tárgya, Alex már a könyv elején megjelenik és egy kicsit
felkavarja az állóvizet, de csak egy kicsit, mert utána eltűnik egy
időre és megint Lena belső vívódásainál, az emlékeinél, a mindennapi
életénél és a barátnőjénél lyukadunk ki. Ez a felállás marad szinte a
könyv közepéig. Lena gondolkozik, meditál, fut a barátnőjével, néha
információkat csepegtet a világról, egy-két kisebb és valamivel
izgalmasabb epizód fűszerezi meg az unalmas hétköznapokat (és
oldalakat), néha felbukkan Alex is, majd megint eltűnik.
A könyv onnantól kezdve válik érdekessé, hogy Lena szerelmes lesz,
tehát elkapja a kórt. Amennyire vaskalapos volt eddig, olyan könnyen
adja fel az elveit a szerelemért, gyökeresen és hirtelen változik meg a
felfogása, talán túlságosan is gyorsan. Voltam én is szerelmes,
elhiszem, hogy az ember lánya (és fia is) megbolondul tőle, de Lena
szerelembe esése egy kicsit túl hihetetlen volt nekem a karakteréhez
képest. Az nekem nem volt magyarázat, hogy a szülei miatt a génjeiben
hordozza a lázadást. De mindezen túlléptem, mert megkedveltem a srác
karakterét, így izgultam is értük egy kicsit, ráadásul a disztopikus
világ alapkövét a szerelem kiirtása jelenti, így volt célja kettőjük
kapcsolatának.
Maga a hangulat, ez a nyomott és furcsa hangulat, ami a könyvben
uralkodik, nagyon érdekes volt. Elgondolkoztatott, hogy én mit tennék
egy ilyen világban, hogyan viselném el, hogy irányítják az életem, hogy
kötelező egy kezelésnek alávetnem magam, mellém rendelnek egy párt és
utána üveges szemekkel és műmosollyal élném le az életem, mint ahogy a
könyv szereplői is. A szerelem kell az emberek életébe és van is benne,
az más kérdés, hogy milyen minőségben. Aztán tovább gondoltam az egészet
és ekkor jöttem rá, hogy az írónő nem igazán dolgozta ki a tervét, sem a
világát.
Tizennyolc
éves korukig a fiatalok még kezeletlenek, de hogy ne legyen ebből
probléma, igyekeznek őket különválasztani és beszabályozni a fiatalok
életét: külön járnak a fiúk és a lányok iskolába, kijárási tilalom van,
nem érintkezhetnek, sőt, szinte nem is beszélhetnek egymással az
ellenkező neműek. Ha egy kezeletlen fiatal beszélget vagy csak a
társaságában van egy kezeltnek, akkor az már nem probléma, hiszen úgysem
valósulhat meg a szerelem. (Szerintem teljesen mindegy, hogy a másik
kezelt vagy sem, a szerelembe eséshez bőven elég, hogy csak egy
kezeletlen van, már megtörténhet a baj.)
Mindenki ismeri a mondást: a szerelem öl, butít és nyomorban dönt,
ezért védekezik ellene a társadalom. Ha nincs szerelem, akkor az emberek
nem lesznek betegek, depressziósak, nem lesznek öngyilkosok, vagy
gyilkosok, hatékonyan fognak dolgozni, kiegyensúlyozottabb életet fognak
élni és mivel mindenki mellé rendelnek egy párt, ezért magányosak sem
lesznek. A kezelés tulajdonképpen egy agymosás és csak azért várják meg
vele a 18 éves kort, mert a szervezet addig még fejlődésben van, nem is
lenne sikeres, amellett, hogy károkat is okozna. Ez Lauren Oliver
világának a lényege, de sajnos nem dolgozta ki eléggé vagy ha ki is
dolgozta, akkor nem úgy írta meg, ahogy kellett volna.
A
hangulat, az elképzelés jó volt, azonban én hiányoltam elég sok
mindent. Ugyan Lauren Oliver megemlíti egy-két szereplő által, hogy sok
lázadó van, ők a Veszettek, akik a vadonban élnek, de nem igazán mutatja
meg őket, csak említés szintjén szerepelnek. Beszélnek a szereplők
lázadásokról is, de ezeknek is csak egy icipici szeletkéjét mutatja meg
az írónő (elrejtett internetes oldalak tiltott zenével, meg egy-két
tiltott buli, amikből kb. csak pár oldalt olvashatunk). A járőrök
kegyetlensége ugyan megmutatkozik két kisebb epizódban (azok a részek
kimondottan tetszettek), de túlságosan is könnyen meg lehet tőlük
szabadulni. Többet is olvastam volna arról, hogy a kezelés mit is takar,
sejteni ugyan lehet, hogy valamiféle agyműtétről van szó, de a sejtésen
kívül semmit sem lehet róla tudni. Ez még rendben van, de azt már
eléggé furcsállottam, hogy egyik szereplő se kérdezett rá, legalább a
konfliktus kedvéért vagy Lena ezen szinte nem is elmélkedett, hogy mit
is csinálhatnak pontosan az emberekkel a műtőasztalon.
A
legnagyobb bajom viszont az elképzelés alapjával volt. Pont abban az
időszakban kezeletlenek a fiatalok, amikor a leginkább dolgoznak bennük a
hormonok, leginkább ekkor lázadnak, ekkor követik el a legtöbb csínyt
és többnyire a szerelem nevében, de ez szinte nem is okozott problémát
ebben a világban, mintha az írónő elkerülte volna ezt a témát. Ha ennyi
hormontúltengésben "szenvedő" fiatal kezeletlen a sok kezelt felnőtt
között, nem hiszem el, hogy ne lennének mindennaposak a lázadások, a
szerelmi drámák a fiatalok körében. Hiába vannak szabályok, azok egy
szerelmes fiatalnak csak egy kisebb akadályt jelentenek, egy apró
bosszúságot, de leleményesen leküzdik. Itt viszont már a fiatalok is
olyan tompán és üresen viselkednek, mint a kezelt felnőttek, nincs is
köztük szinte semmi különbség. Ugyan látszik, hogy a felnőttek olyan
furcsák, de az ember ösztönösen megérzi, ha valami nincs rendben és
félni vagy aggódni kezd. Ebben a világban viszont a gyerekek, a fiatalok
(ha egyáltalán Lenán kívül látunk mást is) közönyösen viselkednek. Ez
túlságosan is hihetetlen. Egy gyereknek már az oviban van szerelme,
általános iskolában már pláne, középiskolában meg főleg, sokan már 18
éves korukra többször voltak párkapcsolatban, sírták vizesre a
párnájukat egy szakítás miatt, itt viszont semmi se történik velük az
égvilágon. Nem hittem el, hogy csak Lena lenne az egyedüli "okos" és
szemfüles fiatal, aki ennyire hevesen kételkedni kezd a rendszerben.
Igazság szerint az összes fiatalnak kételkedni kellett volna a kezelés
előtt, nem magyarázat a közönyükre az, hogy gyerekkoruktól kezdve ezt a
mintát látják, mert az emberi érzéseknek és az ösztönnek nincs mintája.
Összességében
tetszett a könyv és az utolsó 80-100 oldalt végig is izgultam, de nem
tudtam annyira komolyan venni, mint más disztopikus műveket. Vannak
ennél sokkal jobbak és izgalmasabbak is. Ez egy kicsit összecsapott
volt, meg valahogy nem is kötött le, hogy egy lány jobbra-balra szenved,
a barátnőjével fut, mosogat, fürdik, meg alszik. Az se nagyon kötött
le, hogy Lena, akit nem is sikerült megkedvelnem, azon szenved, hogy
szerelmes, de nem lehet az. Minden könyvben, amiben szerelem van,
megtalálható ez a konfliktus, így nagy újdonságot nem jelentett. Egyedül
Alex alakja fogott meg és neki drukkoltam, hogy boldog legyen, de Lena
nem érdekelt.
Már
maga az alap annyi buktatót rejtett magában, hogy az hihetetlen és a
történet bele is bukott ezekbe. Túl sokszor ismétlődtek Lena gondolatai
és néha olyan volt, mintha ugyanazokat az oldalakat olvasnám, csak egy
kicsit átfogalmazva, sok volt benne az unalmas rész, az izgalmasak meg
pár rövidke bekezdésben vagy oldalban lepörögtek. Túl sok kérdésre
kimaradt a válasz, a legjobban az zavart, hogy az egyik fő kérdés
teljesen elhanyagolt volt, ez pedig maga a kezelés vagy az ettől való
félelem. Már csak azért is el fogom olvasni a további két részt, hogy
megtudjam, mi is a lényege. Ha azt hozza ki belőle az írónő, hogy ez egy
agyműtét, amely során beavatkoznak az agy azon részébe, ami az
érzelmekért felelős, akkor toporzékolni fogok, mert egy nagy hülyeség
lesz az egész. Ha nincs szeretet, szerelem, akkor nincs gondoskodás, a
felnőttek nem lennének képesek felnevelni a gyerekeiket, teljesen
érdektelenek lennének, nem lenne család, nem ragaszkodnának még a
kirendelt párjukhoz sem és legfőképp nem lenne gyűlölet sem vagy
agresszió, amit a járőrök testesítenek meg. Nem követnének el felesleges
agressziót, csak robotokként parancsokat teljesítenének.
Miért olvasd el? Ha
szereted az írónőt és ezt a műfajt, akkor el fog szórakoztatni a könyv,
de inkább a másik könyvét ajánlom, vagy egy másik disztopikus könyvet.
Miért ne olvasd el? Felnőttként
már nem biztos, hogy annyira le fog kötni ez a "szerelmesek vagyunk, de
nem engedik, hogy azok legyünk" felállás, mert tulajdonképpen arról
szól az egész, hogy Lena szerelmes, de nem lehet az, a többi rész csak
egy kis háttér, adalék egy romantikus könyvhöz, ráadásul ehhez mérten
eléggé összecsapott.
________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Karakterek: 4/5 pontból
Tetszett: a könyv hangulata
Nem tetszett: az összecsapott és kidolgozatlan disztopikus világ, a sok elvarratlan szál és a sok meg nem magyarázott lényeges tényező
Kedvenc: Alex
Kiadás: Ciceró, 2011
Oldalszám: 408 oldal
________________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése