Miért pont ez? A
Végzet ereklyéi sorozat első három kötete hosszú évek óta az egyik
legjobb olvasmányom volt, rabul ejtett, így nem hagyhattam ki a negyedik
könyvet sem.
HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ HÁROM RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!
Történet: A
harmadik rész fináléja után úgy tűnt, hogy minden a legboldogabban
alakul a könyv hősei számára. Megnyerték a háborút, a szerelmespárok
végre egymásra találnak, közel jártak a világbékéhez, tehát mindent
elértek, amire csak vágyhattak. A negyedik részben azonban új veszély
üti fel a fejét: valaki vagy valami Árnyvadászokat gyilkol, Jace furcsán
kezd el viselkedni és eltávolodik Clarytől, Simon pedig - aki eddig a
"leglúzerebb" volt - két vasat is tart egyszerre a tűzben, miközben
megpróbál harcolni a vámpírlét ellen.
Vélemény:
Egyet értek azzal a megállapítással, hogy néha jobb, ha egy trilógiát
békén hagyunk és a trilógia trilógia is marad. Clare berobbant a
köztudatba a Végzet ereklyéi sorozattal, utána elkezdte megírni az utó-
és az előzmény trilógiákat is. Ha egy sorozat ennyire sikeres lesz,
egyértelmű, hogy az író folytatja, nem csak a pénz miatt, hanem azért
is, mert ott van az érzés, hogy egy fél világot érdeklő alkotást meg
kell ismételnie, ki kell elégítenie a rajongók kívánságát. Ilyen siker
esetén nincs sok dolga az írónak, hiszen megalkotott egy világot, nagyon
jó karaktereket dolgozott ki, már csak azt kell tennie, hogy ebben a
meglévő világban mozgatja ezeket a sikeres karaktereket és kitalál egy
plusz csavart, hogy tovább tudja vinni a történetet. Clare-től erre is
számítottam, azért vettem bátran kezembe a negyedik részt és éreztem a
késztetést, hogy a Mechanikus angyalt is majd a kezembe vegyem, ami az
előzmény trilógiának tekinthető sorozat első része.
Amilyen
izgalmakat a fülszöveg sugallt és amit az írónő neve képviselt bennem,
mint egy márkanév, ami garanciát nyújt a jó minőségre azt, sajnos, nem
váltotta be a negyedik kötet. A fülszöveg izgalmasabb volt, mint maga a
könyv. Amit eddig Clare-től kaptam - alaposan kidolgozott érdekes világ,
összetett és szerethető karakterek, folyamatos kalandok, izgalmak és
olyan meglepő csavarok, hogy csak tátogni tudtam, jó stílus, kitűnő
írásmód - azok most csak halvány lenyomatai voltak önmaguknak. Olyan
érzésem volt, mintha nem is Clare könyvét olvasnám, hanem egy rajongó
könyvét, ami ugyan hasonlít az eredetire, de közel sem éri utol azt.
A világ:
ugyan nem helyezte más környezetbe a szereplőket, alig ismertem rá a
világra. Simon miatt volt koncert egy lepukkantabb klubban, voltak
sikátorbeli jelenetek, olcsó és lepukkant bérlakás, egy-két jelenet
erejéig megjelent az Intézet is, mégis valahogy más volt. Az előző három
részben szinte filmszerűen láttam magam előtt a helyszíneket, éreztem a
kukák bűzét, az esőtől és minden más kosztól ragacsos sikátorok
baljósságát, az Intézet és a Néma Város furcsaságát, itt viszont ezek
eltörpültek, csak oda lettek biggyesztve a helyszínek egy-két mondattal
és ennyi.
Karakterek:
nem tudom, hogy ezek kik voltak, mert biztos, hogy nem Clary-vel és
Jace-szel, nem is Luke-kal találkoztam a lapokon, mert ők nem ilyenek.
Clary eddig pont az a karakter volt, akit szeretni lehet, nem volt
nyávogós kis liba, de nem is volt egy kemény csaj, mint Isabelle, hanem
egy hihető és mindennapi karakter, akivel lehetett azonosulni és aggódni
lehetett a sorsáért. Ő volt a kötetek vezéregyénisége és nem csak
azért, mert vele kezdődött el az egész, hanem mert az ő vonala volt a
legerősebb. Itt viszont egy tedd ide, tedd oda karakter lett, akinek
csak annyi volt a szerepe, hogy folyamatosan aggódjon, siránkozzon a
háttérben, mint egy siratóasszony, főszereplőből mellékszereplővé vált.
Csak egy statiszta volt az egész sztoriban és ezért haragudtam a
leginkább. Jace-ből, a kemény srácból, a harcosból, a pimasz fiúból
szintén egy szenvelgő és nyálas alak lett, értem én, hogy a szerelem
kifordítja az embert önmagából, de ennyire nem. A főbb jellemvonások,
amik azzá teszik az embert/karakter aki, nem tűnnek el ennyire. Simon
pedig mellékszereplőből főszereplővé vált és tulajdonképpen ő volt a
történet középpontja, de kit érdekel Simon? Engem nem érdekelt és ez
okozta a legnagyobb csalódást.
A történet: tudom,
hogy nincs új a nap alatt és azt is tudom, hogy minél többet olvasol,
annál inkább hasonlóságokat fedezel fel más könyvek között, de Clare-nél
meglepett, hogy a jó ötleteket nem úgy használta ki, ahogy szokta, vagy
ahogy elvárható lett volna tőle. Néha úgy éreztem, hogy egy Anita Blake
kötetet olvasok, néha azt, hogy az Odaátot, a legvégén pedig állandóan a
Vampire Knight manga motoszkált a fejemben. Clare világának azonban
semmi köze nem volt ezekhez a sztorikhoz, nem is hasonlított semmire,
egészen eddig.
Simonból, aki eddig csak mellékszereplő volt, főszereplő lett és a jó
kis vadászos-démonos hangulatból egy vámpír történetté vetkőzött le a
könyv. Szerintem nem vagyok vele egyedül, de már halálosan unom és a
könyökömön jönnek ki a vámpíros sztorik. Mivel a csapból is ők folynak
és már megismerhettünk ilyen, meg olyan vámpírokat, nagyon nehéz egy
olyat megírni, amiben ott van az újdonság. Volt már csillogó vámpír,
napon olvadó vámpír, vérengző vámpír és szegény, meg nem értett vámpír,
volt már szexmániás és aszexuális vámpír, ősi vámpír és újonc vámpír,
volt olyan, amelyik az akart lenni, de nem jött össze, volt olyan is,
hogy összejött, de már találkozhattunk olyannal is, akit
belekényszerítettek ebbe a létbe és próbált újoncként bukdácsolni az
életben. Simon ez utóbbi és bevallom őszintén, hogy nem érdekelt. A jó
beszólásai megmaradtak, de ő is úgy szenvedett, meg lökdösték
jobbra-balra, hogy még maga a karakter sem volt lenyűgöző számomra.
Ha
már vámpír, akkor be kellett tenni a vámpírtársadalmat, az ő hatalmi
harcaikat, egy ősi vámpírt, aki a legek legje, be kellett tenni azt,
hogy a vámpírunk küzd a vérszomj ellen, hogy jaj ő kívülálló és ha ez
meg ez, megtudja, akkor mit fog hozzá szólni. Mondhatnám azt is, hogy a
Bukott angyalok városa helyett a Simon könyve vagy hogy stílusos
maradjak a Simon városa címet kellett volna adni ennek a résznek. Nem
érdekelt, mégis ezt kellett több száz oldalon olvasnom, miközben más
dolgok piszkálták a fantáziámat. Például ki lehetett a gyilkos? Miért
öltek Árnyvadászokat? Mi a fene folyik itt? Jace miért olyan furcsa? Még
sorolhatnám. Ehelyett Simon így szenved, Clary úgy szenved, a nyomozás
áll, vagy ha beindul, olyan hamar léptünk ötről a hatra, hogy nem hittem
el. Cassandra Clare-től azt szoktam meg, hogy csűri-csavarja a sztorit,
apró nyomokat hint el, a végletekig fokozza az izgalmakat és szinte az
utolsó pillanatig nem jössz rá, hogy mi történik a világában, itt
viszont mindez elmaradt. Most sem tudtam kitalálni, hogy ki a főgonosz,
de az odáig vezető út nevetséges volt.
Hiába olvastam el a könyvet még most sem tudom, hogy mi célt szolgált
az Árnyvadászok megölése. Kaptam valami magyarázatot, de még ettől sem
láttam értelmét. Hiányoltam valami nagyobb pluszt a történetből, amit
eddig Clare mindig megadott az olvasónak. Nem használta ki a Néma
Városban rejlő lehetőségeket sem. A Néma Testvérek társadalma
meggyengült a nagy háború után, elenyésző számban maradtak meg és nem
sikerült visszanyerni félelmetes hatalmukat. Ugyan mindezt megemlíti az
írónő, de semmit sem kezd vele. Egy őket ért támadás alapjaiban rengetné
meg a könyv világát és nagy izgalmakat lehetett volna kihozni belőle.
Megemlíti a Szüzeket is, mint a Néma Testvérek mellett létező
szervezetet, sokszor elég szájbarágósan (a Ctrl+C Ctrl+V kedvenc
billentyűkombinációja volt az írónőnek és nem csak ebben az esetben), de
nem értettem, hogy miért. Régebben is megemlítette már őket, de akkor
sem kezdett velük semmit és most sem. Semmi jelentőségük nem volt, még
mindig nem szerepeltek a lapokon, nem vitték előrébb a sztorit, pedig
náluk is ott lenne a lehetőség. Ugyanígy a Klávé szervezete sem kapott
hangsúlyt, pedig kíváncsi lettem volna, sőt, arra voltam kíváncsi, mikor
a könyvet a kezembe vettem, hogy a háború után, annyi veszteséggel,
hogyan áll talpra ez a szervezet. Most még annyi szerepet sem kapott,
mint eddig, olyanok voltak, mint a hülye zsaruk a filmekben, mindig
akkor érkeztek nagy robajjal, százával, ezernyi fegyverrel, felhergelve,
amikor már semmi dolguk sem volt, mert a hőseink közben megvívták a
nagy harcot.
Visszatérve
a vámpírtársadalomra, ha már bele kellett írni a könyvbe Simon miatt,
akkor jobb kidolgozást vártam volna. Főszerephez jutott a faj, de
amilyen nagy ívvel elindult, olyan mély zuhanás lett belőle. Ennél még a
vérfarkasok vonala is érdekesebb volt, pedig nem rájuk volt kiélezve a
történet. Kyle, az új szereplő érdekes volt és örültem, hogy
vérfrissítés történt, hogy megjelent egy új szereplő, ráadásul szerves
részét alkotja a történetnek.
Amit nagyon sajnáltam még, hogy a jó kis fantasy vonal ellaposodott és a
kötet nagyon a szerelemre éleződött ki. A szerelmi háromszögekkel is
már Dunát lehet rekeszteni, de ha valami új csavarral vagy azzal a
varázsos plusszal íródik meg, még a mai napig érdekel, de a Simon körül
kialakult háromszög nevetséges volt. Egy lúzer figuráról nehezen hiszem
el, hogy egy csettintésre ekkora nőcsábász lesz, egyszerűen nem volt
hiteles és unalmas is volt ez a vonal. A konfliktus feloldása, a
megoldás jól alakult, és az egyik páros nagyon is érdekelni kezdett,
hogy mi lesz velük, de Simon továbbra is háttérbe szorul nálam. Valahogy
nem tudja magáról levetkőzni a karakter azt a címet, hogy Clary
gyerekkori barátja és kész. Nekem ugyanúgy egy mellékszereplő marad,
akinek van egy funkciója, de ezen kívül nem érdekel tovább. Sok olyan
mellékszereplő van, akikről inkább olvasnék egy teljes kötetet, mint pl.
Alec és Magnus vagy Luke.
Eddig pont az tetszett Clare világában, hogy tele van rejtéllyel,
kalanddal, izgalommal, hatalmi harcokkal, varázslattal, sötét és baljós,
mégis van benne báj, a fantasy vonala iszonyatosan erős és mellé betesz
egy kis szerelmet, de olyat, hogy örökké lehet vele példálózni. A
negyedik részben viszont megfordultak az arányok és minden a szerelemről
szólt és arról, hogy emiatt szenvednek a szereplők, míg a fantasy rész
elnagyzolt és összecsapott lett. Még Clary édesanyja is bekerült ebbe a
szerelmi lavinába, hiszen az esküvőjére készül és egy hisztis
menyasszony lett belőle. Jó oka volt rá, hogy kiboruljon, de megint csak
nem a karakteréhez méltó szerepet kapott. Ő volt a nebáncsvirág, akit
állandóan pátyolgatni kellett, meg vigasztalni és óvni, pedig eddig ő is
kiérdemelten viselte az Árnyvadász címet.
Egyedül
a vége jelenetek húzták fel a könyvet, mert azt már sikerült a régi
stílusban megírnia, bár a főgonosz körül volt egy-két zavar és
kavarodás. Furcsa volt, hogy a nagy-nagy főgonoszt elég könnyen sikerült
legyőzni, pedig az a karakter olyan nagyágyú (aki olvasta tudja, kiről
beszélek), hogy bőven elbírta volna a három kötetnyi harcot, a
Winchester fiúk is több részen át küzdöttek vele, pedig mellettük
hasonló nagyágyúk tartották a frontot, még az előző három rész
Valentine-ja is tovább kihúzta, ehelyett sikerült egy apró furfanggal
legyűrni. Ezt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy ez a nagyágyú nem
ilyen kényelmes és ostoba, mint amilyennek végig beállította az írónő,
nem volt szerencsés egy ekkora kultikus figurához nyúlnia úgy, hogy nem a
helyén kezeli a karaktert, hanem Clare-karaktert csinál belőle.
Annak
viszont örültem, hogy visszahoz egy olyan gonoszt, aki miatt érdemes
tovább olvasni a sorozatot és akiben van potenciál, csak reménykedni
tudok benne, hogy az ő vonalát már nem fogja annyira elszúrni, mint a
többiekét. Nagy ellentmondás volt, hogyha jobban belegondol az ember, ő
egy kis hangyapiszok a nagyobb főgonosz ellen, akit pár oldal alatt
kivégeztek, így nem értem, hogy mi fog ebből kisülni. Az rendben van,
hogy egy akkora kultikus figuránál, mint a főgonosz volt, az írónő
megteremt egy még nagyobbat, de az eddigi történetet ismerve, nem
nagyobb és nem is lehet az. Ha egy kevésbé erős, de félelmetes főgonoszt
választ, akkor sikerülne neki egy mindenki által rettegettet
létrehoznia, de én már most a legelején azt látom, hogy nem tudom majd
elfogadni. Rengeteg lehetőséget kihagyott az írónő, pedig ott volt
mindegyik előtte. A függővégért viszont sok-sok jó pont jár.
Miért olvasd el? Ha Clare rajongó vagy, kötelező darab. A hiányosságok ellenére, sokkal jobb, mint a többi hasonló könyv a piacon.
Miért ne olvasd el? Ha
az előző három kötet hangulatát meg akarod magadban őrizni, akkor lehet
nem kéne elolvasnod, mert egy kicsit lerombolja, de hát aki egyszer
belekezdett a Végzet ereklyéibe, az már el is fogja olvasni végig. :)
________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Karakterek: 4/5 pontból
Kedvenc: SPOILER! Lilith, a pokolkutyusok, Sebastian, Alec és Magnus
Tetszett: a vége jelenetek
Nem tetszett: Simon és az ő vonala, az, hogy a beígért nyomozás helyett, semmi se történt
Kiadás: Könyvmolyképző, 2011
Oldalszám: 388 oldal
________________________________________________________________________
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése